A fagyos táj titka

A szél jeges karmokkal tépi a hóval borított fenyőágakat, zúzmarát hintve mindenre, ami az útjába kerül. A táj végtelen fehérségbe burkolózik, a nap fáradtan hunyorog a ködfátyol mögött. A kis patak vizét némaságba burkolja a ráfagyott jégtakaró. Egy magányos utazó baktat a mély hóban, minden lépése ropog a dermedt csendben. Már órák óta gyalogol, arcát csípi a hideg, ujjai a kesztyűje alatt is átfagynak. Tudja, hogy nem állhat meg, mert ha a hideg átjárja a csontjait, sosem jut el a menedékig. A távolban egy apró faház sziluettje dereng. Remény csillan a szemében. A fagyos csöndet egy halk morgás töri meg. Az utazó megtorpan. A hóval borított fák között két fénylő szempár villan. Egy farkasé. Vad tekintete a férfire szegeződik, majd lassan előlép az árnyak közül. A férfi mély levegőt vesz. Tudja, hogy a hideg kegyetlen ellenség, de a vadon más kihívásokat is tartogat. A farkas lassan lép elő a fák közül, bundáját vastagon belepi a hó, és tekintete éhesen villan az utazóra. A férfi szíve vadul kalapál, de tudja, hogy nem futhat el, az ösztönei azt súgják, hogy tartsa a szemét a vadállaton, de nem mutassa a félelmét. Lassan hátrál, lábai mélyen süppednek a hóba, a hideg levegő fájdalmasan mar a tüdejébe. A ház még messze van. Egyedül marad a farkassal, akinek bordái a soványságtól élesen kirajzolódnak a szőre alatt. Az állat nem támad, csak figyeli. Farkasszemet néznek egymással. A férfi lassan, nagyon lassan nyúl a táskájába, és előhúz egy darab szárított húst, miközben nem veszi le szemét az állatról. Az étel a hidegtől kőkeménnyé vált, de a farkas orra megremeg a szagára. A férfi óvatosan ledobja maga elé a hóra, majd még egy lépést hátrál. A vadállat figyeli őt, aztán, mint akit hirtelen más dolog kezd érdekelni, lehajol, és a fogaival rágcsálni kezdi a fagyos húst. Nem fut el, nem morog, csak eszik. Az utazó ezt az egyetlen esélyt látja, hogy elérje a menedékházat. Megfordul, és gyorsabb léptekkel halad a menedék felé. A hó csikorog a lába alatt, de nem mer visszanézni. Egy perc, kettő… aztán eléri az ajtót. Keze reszketve ragadja meg a kilincset, és szinte feltépi az ajtót. A faház belsejéből meleg árad. A fahasábok oda vannak készítve a kandalló mellé. A férfi már maga előtt látja, ahogyan a lángok fénye táncot jár a falakon, és a meleg szinte azonnal átjárta a fagyott csontjait. Az ajtót nyitva hagyja résnyire maga mögött. Odakint a farkas még mindig ott áll. Nem támad, nem jön közelebb, csak nézi őt, szemeiben valami ősi értelem csillan. A férfi becsukja az ajtót, és mélyet sóhajt. Ma este túlélte a vadont. De tudta, hogy a hó és a jég birodalmában sosem ő az úr. Ő csak egy átutazó, akinek élete a természet kegyelmétől függ.