Aki tudta az utat

A köd aznap nem egyszerűen leszállt a tengerre, hanem úgy simult rá, mint egy hosszú, szomorú álom, amelyből nem lehet felébredni. A halász csónakja magányosan ringott a végtelen szürkeségben. A motor megadta magát, a rádió némán hevert a lábánál. Nem volt semmi, ami hazavezette volna. A víz és az ég összeolvadt, nem volt vonal, ami elválasztotta őket. Minden hang elhalt, mintha a köd elnyelte volna, még a saját lélegzetét is. Tudta, ha rossz irányba indul, a nyílt víz felé sodródik, és onnan nincs visszaút. A tenger halkan lélegzett alatta, de a férfiban csak a félelem zakatolt. Mi lesz, ha soha többé nem látja a partot? A ködben még az idő is elveszett, percek és órák ugyanabba a szürke masszába folytak össze. Ekkor halk, de tiszta csobbanás hallatszott. A csónak mellett egy delfin bukkant fel, vízcseppek szikráztak a homlokán, a szeme sötét volt és figyelmes. A férfi dermedten nézte, ahogy az állat lassan előreúszik, majd megáll, mintha várná. Nem játszott, nem ugrándozott, csak ott volt, és figyelte. A férfi félve suttogott neki. - El fogok veszni… Reménytelen a helyzetem… A delfin lassan megfordult, majd elindult. Néhány méter után visszanézett, mintha kérdezné „jössz?”. A férfi evezőt ragadott. Nem azért, mert hitt benne, hanem mert nem volt más, amiben hihetett volna. A ködben az idő elvesztette az értelmét. Csak az evezőlapát ütemes csobbanása, a víz halk morajlása és a delfin sziluettje maradt. Az állat mindig előtte haladt, sosem túl messze. Néha eltűnt a mélyben, ilyenkor a férfi mellkasát szorította a félelem, de a delfin mindig újra felbukkant, mintha csak meg akarná mutatni, hogy nem hagyja magára. A köd lassan ritkulni kezdett, és egyszer csak a part árnyéka bontakozott ki a semmiből. A halász szeme megtelt könnyel. A delfin ekkor még egyszer kiemelkedett a vízből, a teste ívben szelte a levegőt, majd hangtalanul eltűnt. A férfi a csónakban maradt, még percekig nézve a vizet, ahol az állat eltűnt. Nem tudta, miért segített neki. Talán ösztön, talán véletlen. De abban a pár órában a delfin volt az egyetlen élőlény a világon, akiben megbízhatott. Ettől kezdve, valahányszor köd ült a tengerre, a férfi már nem érzett félelmet. A félelem eltűnt. Az a furcsa, megmagyarázhatatlan biztonságérzet lépett a helyére, amit először akkor élt át. Azon a napon, amikor valaki, akivel sosem beszélt, mégis tudta az utat.