Ariadné fonala

Margó, a fiatal, csinos, mindig vidám hajadon hölgy nővérként dolgozott egy kisvárosi kórház ápolási osztályán, ahol volt alkalma találkozni mindenféle sorsú idős emberekkel. Margó szerette a kis öregeket ápolni, szeretett velük beszélgetni és amennyire csak tudta, igyekezett megérteni a helyzetüket. „Csak vigyázzon, hogy ne vegye át teljesen a sokféle betegséggel küzdő emberek nehéz sorsát, az empátiából is csak annyi kell, amennyit még elbír az emberi lélek”- ismételgette magában a főnővér intelmeit. Amikor ő megjelent a szobákban, mindig mosolygott és viccesen üdvözölte a betegeit, „hogy vagyunk ma drágáim, mi szépet álmodtak az éjjel” - kérdezgette és a betegeknek szinte felüdülés volt a jelenléte, már ettől jobban éreztek magukat. Margó az egyik idős nénikét különösen megkedvelte. Művelt asszony lehetett valamikor, több nyelven is beszélt és imádta a görög mitológiát. Nem látogatta senki. Nem tudott már felkelni az ágyból, nehezére esett minden mozdulat és Margót hol a rendes nevén szólította, hol Marikámnak hívta. - Drága Marikám! Csak olyan férfihoz menjen feleségül, aki nem ígérget mindent, főleg nem ígéri azt, hogy megmenti a Minótaurosztól - mondta egyszer szomorúan. - Rendben van Klári néni, ne féltsen engem - felelte Margó, de nem tudta mire vélni a dolgot, nem értette. Nem kérdezősködött. Másnap azután, amikor éjszakás műszakba ment dolgozni, és az esti gyógyszer beadása előtt, amikor még nem háborgatja meg a betegek gondolkodását a sokféle tabletta, Margó többet időzött Klári néni ágyánál. - Hogy is vagyunk ezzel a Minótaurosszal kedves Klári néni? - kérdezte kíváncsian. - Tudja Margókám, az én nagy szerelmem Bandi volt, a Kovács Bandi. Olyan szerelem volt az, amit még nem látott a világ - törölgette a könnyeit az idős nénike. - Azt mondogatta nekem, annyira szeret, hogy még a Minótaurosztól is megmentene. Ógörögöt és latin nyelvet tanított. Persze tudta, hogy imádom a görög mítoszokat és ezzel levett a lábamról. - És mi lett a nagy szerelemből? - kérdezte őszinte érdeklődéssel Margó. Észrevette, hogy Klári néni most egészen jó kedvében van, mintha megnyílna előtte, és ezt ki is használta. - Úgy meghatott ezzel az ígérettel, hogy hozzámentem feleségül. De tudja kedveském, a tettei által ismerjük meg a másikat, nem a sok szép szóból, amit a fülünkbe suttog, és hát nem jött el értem a labirintusba, inkább visszafordult. El is váltunk. No nem ezért, de nem volt mellettem a bajban. Amikor a válásunk okáról faggatott az ügyvéd, én csak annyit feleltem, hogy a férjem Ariadné fonalát ígérte nekem, de végül mégis elvágta azt. Azt hiszem, bolondnak nézett, nemigen ismerte a mítoszt. - Értem - mondta halkan Margó, pedig ekkor még nem értette igazán. Beadta a gyógyszereket Klári néninek is, aki azután egy kissé zavarodottan motyogott még valamit a Minótauroszról, valami olyasmit, hogy fel fogja falni… mert Bandi, a Kovács Bandi elvágta a menekülés fonalát. Másnap aztán alvás helyett Margó elment a könyvtárba és kikölcsönözte a Görög mítoszok című könyvet. És akkor megértette. Klári néni teljesen jól emlékezett a történetre. Képzeletében ő volt az egyik szűzlány, akit a félig ember, félig bika, a labirintusban élő szörnynek fel kellett ajánlani. Csak őt nem mentette meg az ő hőse, hanem képes volt elvágni a fonalat. Így nem is lehet hősnek nevezni. Pár nappal később Klári nénit álmában érte a halál. Eljött érte a Minótaurosz - gondolta Margó. Halála után megjelent a fia, aki külföldön élt, és Margó megkérdezte tőle, ki az a Kovács Bandi. - Ó, a Kovács Bandi az első nagy szerelme volt az édesanyámnak, de nem ő lett a férje. Már nem emlékezett jól az idős hölgy, csak az első nagy szerelmére. Az elsőre mindig emlékszik az ember és idős korban mindig arra, ami réges-régen történt. Margónak egyébként volt egy komoly udvarlója, Józsi, akinek a lány sokat mesélt a munkájáról. Egyik szép tavaszi napon bement Margóhoz az osztályra, már a műszak végén és abban a szobában talált rá, ahol Klári néni is feküdt korábban. A szobatársai még ugyanazok voltak. A célja leánykérés volt a kedvese szeretett idős betegei körében. Hogy egy kicsit megörvendeztesse őket. - De jó, hogy itt talállak drágám - örvendezett Józsi. Komoly dologról szeretnék veled beszélni. Fél térdre ereszkedett és annak rendje-módja szerint megkérte a kezét. - Ígéri, hogy nem menti meg a Minótaurosztól? - kérdezte vidáman az egyik idős nénike. Erre nagy hahotázás tört ki a szobában, az öröm és a bánat könnyei keveredtek, mivel mindenki a leendő ifjú pár szép életére és Klári nénire gondolt. - Hogy mi? Mi folyik itt? - kérdezte Józsi, de azután ő is elkezdett nevetni a boldogságtól, mert szerelme igent mondott neki. - Majd otthon elmesélek mindent - mondta Margó nagy vidáman és puszikat dobva a szeretett betegei felé, örömmel hagyta el a szobát.