Bakancslista

Vera hosszú ideje jegyzetelte már a naptárába mindazt, amit meg szeretett volna még tenni életében. Kívánságai között akadtak egészen egyszerűek és különlegesek is. Például szerette volna megnézni a napfelkeltét egy hegytetőről, megtanulni egy látványos táncot, a flamencot, eltölteni egy teljes napot csendben, csak figyelve a világot. A fő hangsúlyt utazási álmaira összpontosította. Még Rómában sem járt. Szégyennel gondolt arra, hogy mennyi távoli helyet bejárt már, és ezt a közeli, híres kultúrával és civilizációval rendelkező országot még nem látogatta meg. Igaz, egyszer már majdnem sikerült eljutnia oda. Bakancslistája egyre szaporodott, mígnem az élet döntött helyette. Kíméletlenül. Vera lakásának konyhaablakából nézett ki az élénk utcára. Szemei látták az eseményeket, de gondolatban messze járt. Már többször is felfigyelt arra az egyszerű tényre, hogy a természet és az emberi élet között mennyi kimondatlan párhuzam húzódik. Fiatal korában mindig tavasz volt, rügyező álmokkal és heves érzelmekkel teli napok, amikor minden szín és forma harsányan élt benne. Életének nyarán, az ő középkorú éveiben, a nap egyfolytában ontotta melegét és minden órának megvolt a maga súlya, minden lépése céltudatos volt. Akkoriban a munkája, a családja és a kötelességei egy pillanatra sem hagyták, hogy megálljon és belegondoljon, hogy ez a lendület egyszer is alábbhagy majd. Gondolataiból a csengő éles hangja szakította ki. Nehezen indult el ajtót nyitni, de ismerősei már megszokták, hogy az ő ajtaja előtt tovább kell várni a megszokottnál. - Meghoztam a csomagot - mondta kedvesen a futár. - Milyen csomagot? Most nem rendeltem semmit - csodálkozott Vera. - Azt én nem tudom, milyen csomag, de az Ön nevére és címére küldték. Fizetni nem kell érte. - Ó, köszönöm - felelte vidáman Vera, mert hirtelen nagyon megörült a váratlan küldeménynek, akármi is van benne. A futár elköszönve jó egészséget kívánt és elsietett, hiszen minden perce ki van számolva, mint a munka világában mindenkinek. A futár távozása után esetlenül, de annál izgatottabban bontogatta a csomagot. Lassan haladt vele, már szinte idegesen tépni kezdte a csomagolópapírt. A nappaliban jól szemügyre vette a csomagra ragasztott cetlit. A barátnője küldte a nemrég elmúlt születésnapjára. Alig várta, hogy megláthassa, mi van benne. Már egy ollót is előkeresett és végre a csomag tartalma láthatóvá vált. Vera hozzá is kezdett a festéshez azonnal, az íróasztalánál kényelmesen elhelyezkedve. Egy számos kifestőt rejtett ugyanis a csomag. Vera egyik római kedvencét, a Spanyol lépcsőt ábrázolta, gyönyörű virágokkal, színes ruhákba öltözött emberekkel, előtérben egy szép, piros ruhát viselő hölggyel. Festés közben újra előjöttek a fájdalmas emlékek. „Minden út Rómába vezet” - így tartja a régi mondás, hogy lehet akkor, hogy az ő útja még sosem vezetett el oda? Az ő útja akkor máshová vezetett… Arra a nem is olyan régi álomra gondolt, már minden meg volt szervezve, egy utazási iroda által ajánlott utat választottak maguknak, ő és a barátnője. Majd ismét hallotta a szirénázó mentőautót és látta a villogó kék fényeket is. Azután elsötétült minden… Három nap alatt kifestette a képet a megadott színek alapján. Csodálatos lett. A helyét is megtalálta a nappaliban ott, ahová a kedvenc helyén üldögélve rálátott. Minden nap gyönyörködött benne, miközben lett egy új hobbija is, annyira megszerette a festést. Szívét megtöltötték a színek, a fények, az a varázslat, amit mindvégig érzett festés közben. És akkor rájött, hogy az a régi mondás nem is azt jelenti, amit gondolnánk. Azok az utak nem fizikai értelemben értendők, és nem egy földrajzi pontba vezetnek, hanem a lélek útját jelentik a hithez. Egy célt különböző módszerekkel és más-más utakon is elérhetünk. „Íme, eljutottam Rómába” - ujjongott a kép nyújtotta lehetőség miatt. Erre gondolt egyet, odakerekezett a naptárához és a bakancslistájáról határozott mozdulattal lehúzta a Róma szót. Ezen az estén nyugodt álomba szenderült. Még mielőtt elaludt volna, ránézett a sötétben is fényesen csillogó képre és az mintha megelevenedett volna, még a virágok illatát is érezte ott ülve a legfelső lépcsőn. „Többet kaptam, mint amit reméltem. Hiszen itt van Róma a szobámban. Eljött hozzám” - ezzel az utolsó gondolattal aludt el mosolyogva.