Ezer színű világ

Idegen nyelveket tanító tanárként több lehetőségem is volt aktív életem folyamán külföldre utazni, gyakorolni a nyelvtudásomat és betekinteni a különféle kultúrák sokszínűségébe. Ezek az élmények áthatják prózai írásaimat, regényeimet és néhány versemen keresztül is érezhetővé válnak. Mindig kedveltem a nemzetközi hangulatot, a színek, érzések és gondolatok kavalkádját. A különbözőségeket és hasonlóságokat. Csodálatos heteket töltöttem még egy másik világban, 1975-ben Odesszában, ahol egy nemzetközi kollégiumban laktunk az egyetemi csoporttársaimmal, ahová a világ mind a „négy sarkából” érkeztek hallgatók. A kubaiakkal különösen összebarátkoztunk, bár az ő mentalitásuk nagyban eltér a mienktől. Sokkal szenvedélyesebbek, nem félnek kimutatni az érzelmeiket, könnyen barátságot kötnek. Életem egy másik állomásán a franciaországi Caen városában ugyanezt az érzést éltem át. Ott a japán, kínai és különféle afrikai országokból jövő fiatalokkal barátkoztam össze és a beszélgetéseink közben rájöttem, mennyi közös dolog van bennünk. Érdekes, először mindig a közös dolgok tárultak fel, a mélyebb ismerkedés folyamán a másságok is előkerültek természetesen. A későbbi évek során is többször jártam külföldön, elsősorban tanulmányutakon, vagy tolmácsolni. Megfordultam nemzetközi vásárokon, ahol a már jól ismert népek közötti békés hangulat, az egymás kultúrája iránti érdeklődés érzése mindig megtalált. Az egyszerű hétköznapi ember a világban mindenhol békére, összefogásra, emberségességre vágyik. A lakásom legszebb díszei az innen-onnan származó kis emléktárgyak: hűtőmágnesek, dobozkák, tollak, gyűszűk, másoknak „kacatok”, de én nem tudok ezektől megválni. A kis Aphrodité-szobrocska az egész görög kultúrát jelképezi számomra, a szépséget, a szerelmet, egyetemes emberi érzelmeket. A számtalan tengeri kagyló, kavics, kődarab mind eszembe juttatják a tengerek az óceán partjait, ahol számtalan szép pillanatot szereztem. Szerintem a különböző kultúrák nem falak, hanem inkább ablakok. Mindegyik más képet mutat az emberről: hogyan örül, hogyan gyászol, hogyan őrzi az emlékeit, hogyan tanítja a gyermekeit szeretni és félni, remélni és hinni. Napjainkban már a kultúrák sokszor úgy hatnak egymásra, hogy észre sem vesszük. Felhangzik egy dallam, amely idegen nyelven szól, de egyszer csak ismerőssé válik. Vagy egy régi minta egy távoli nép ruháján emlékeztet valamire, amit mi is hordozunk magunkban. Az emberiség legszebb alkotásai mindig találkozásokból születtek. Mesék vándoroltak országokon át, hangszerek hangjai keveredtek, szavak épültek be más nyelvekbe, és az idegenből lassan ismerős lett. Néha azt vesszük észre, hogy ugyanaz a történet más nevekkel és más díszletekkel, de megjelenik Japánban, Magyarországon vagy az afrikai országokban. Miközben megismerjük mások kultúráját, valójában önmagunkról is többet értünk meg. Rájövünk, hogy a különbségek mögött ugyanazok az emberi vágyak élnek: a béke, az otthon, az emlékezés, a szeretet és a közösség iránti vágy. A kulturális sokszínűség ezért nem csupán színes díszlete a világnak, hanem annak egyik legfontosabb ereje. Olyan, mint egy nagy közös szövet, amelyben minden nép egy-egy saját mintát hordoz. És minél több szín és történet kapcsolódik össze benne, annál gazdagabbá válik az emberiség egésze. Utazásaim során tapasztaltam meg elsősorban, hogy az Ember milyen sokszínű lehet és ez mennyire jó dolog. Az meg főleg, hogy mindezt én is étélhetem. Mert a kettő nagyon jól megfér egymás mellett, kiegészítik egymást és ettől lesz „kerek a világ”. Amikor egy külföldi diák megtanít egy dalt a saját nyelvén, amikor valaki először kóstolja meg egy másik nép ételét, vagy amikor különböző országokból érkező emberek együtt ünnepelnek, akkor a világ egy kicsit tágasabb, reményteljesebb és emberibb lesz.