Hópelyhek varázsa

Egy magyar középiskolás lány, Anikó, az interneten kapcsolatba került egy Kubában élő, vele egykorú lánnyal, Yadirával. Anikó az angol mellett spanyol nyelvet tanult és így jól jött neki a levelezés. Közeledik a tél és a hozzá kapcsolódó évvégi ünnepek. Anikó lelkesen ír a magyarok karácsonyhoz kapcsolódó ünnepi szokásairól, úgy vallási, mint családi oldalról közelítve a dologhoz. Azt is megírja, hogy igazán akkor varázslatos az ünnep, amikor gyönyörködni lehet a hópelyhek táncában. Yadira a válaszlevélben nagyon megirigyeli a magyar embereket a havazás miatt. Szó szerint a következőt írja Anikónak. „Kedves barátnőm, Anikó! A karácsonyt mi teljesen másképp ünnepeljük, mint ti. Mi felszabadultan bulizunk a szeretet ünnepén. A kubai karácsony igazi fieszta. Nem az ajándékozás és nem a karácsonyi dalok vannak a középpontban, hanem az egyben sült malac és egyéb ínyencségek, valamint a kerti vagy utcai partik, táncok. Mi nem tudunk latin ritmusok nélkül élni. Nyári, minél színesebb kisestélyiben ropjuk a táncot, hiszen Kubában soha nem esik hó, sem karácsonykor, sem az év más időszakaiban. Az ország trópusi éghajlata miatt az év nagy részében meleg az időjárás, és a téli hónapok is csak egy kis enyhülést hoznak a hőségből. Írnál nekem a hóesésről? Milyen érzés? Milyen látvány? Hogy éled meg ezt az égi csodát? Baráti üdvözletemet küldöm: Yadira” Anikó éppen most kapott egy házi feladatot magyarból, amelyben lírai hangvételű leírást kellett írnia a karácsonyról. Azt találta ki, hogy egy részét lefordítja barátnője számára. „… nálunk a közelgő ünnep előtt mindenki azt szeretné, ha havas karácsonyunk lenne. Sajnos ez nem mindig valósul meg, annyira összekeveredtek mára az évszakok. Azonban a levegő mindig lehűl, hideg van, talán ezért érezzük azt, hogy a karácsony a szívek melegébe burkolózott csoda, amikor a világ lelassul, és a lelkek egymásra találnak. Az ünnep legnagyobb varázsa a hóesés selymes érintésében bontakozik ki, ahogyan a hópelyhek lágyan hullnak alá, mint egy gondosan szőtt, fehér takaró, amely megpihenteti a földet. A levegő tele van friss, hideg illattal, amely a kandalló tüzébe, más esetekben a kályha vagy egyéb fűtőtest melegébe simul. A házak ablakaiból meleget árasztó fények szűrődnek ki, odabent gyertyák pislognak és a díszek csillogása játszik a fényekkel. Az emberek tekintete bizakodóvá válik, ajkukat mosoly öleli, szívükben béke és szeretet lakozik. A családtagok megölelik egymást, az otthonok megtelnek nevetéssel, illatos sütemények édes aromájával. Sajnos, vannak olyanok is, akiknek a szíve fagyos marad és nincs az a nagy gyertya, amelynek lángja fel tudná melegíteni. Milyen kár, hogy olyanok is vannak, akik szegényes körülményeik miatt nem tudják átérezni ezt a magasztos élményt. Sokan elmennek a karácsonyi éjféli misére. A hóval borított utcákon bárki könnyen megtalálja ilyenkor a templomot, hiszen lábnyomok vezetnek odáig, ahol a harangok mély, megnyugtató hangja visszhangzik az éjszakában. Az emberek együtt énekelnek, szívükbe fogadva az ünnepi üzenetet, vagyis, hogy a szeretet mindig győzedelmeskedik. Minden mozdulat, minden ajándék és minden szó egyetlen célt szolgál. Azt, hogy emlékeztessen arra, milyen csodálatos érzés az összetartozás. A hóesésben kint sétálni és hóembert építeni vagy hó angyalt játszani is csodálatos. A havazást a legtöbb esetben az égen megjelenő sötét fellegek jelzik, amelyből már tudjuk, hogy hamarosan hull majd a hó. A hóesés olyan, mintha az ég életre kelne, és milliónyi apró, fehér csillagot küldene a földre, hogy betakarja azt egy puha, hűvös takaróval. Ez a takaró megvédi a természet még élő részét, és az állatok itt-ott fellelhető táplálékát a megfagyástól. A hópelyhek olyan könnyűek, hogy szinte lebegnek a levegőben, és amikor a bőrödhöz érnek, hűvös csókot hagynak maguk után, majd pillanatok alatt elolvadnak. Talán ezért van az, hogy sokan, többek között én is, imádom az arcomra hulló égi nedvességet érezni. Olyan, mintha a természet legfinomabb porát szórná szét a szél, amely egyszerre játékos és varázslatos. A hó hangtalanul hullik, és ahogy a földre ér, mintha minden zaj elcsendesedne körülötte. Ha vaskos, nagy pelyhekben hull, az utcák, a fák, a házak mind vastag, fehér rétegbe burkolóznak, mintha egy másik világba lépne az ember. A hó ropog a lábad alatt, amikor sétálsz rajta, mintha halk dallam szólna hozzád valahonnan. A hóesés egy olyan pillanat, amikor minden lelassul, és a világ egyszerre végtelennek és meghittnek látszik. Olyan, mint egy nyugodt álom, amivel az ég borít be téged, hogy elvarázsoljon. A karácsony nem csupán egy nap az évben, hanem a hóesés csendes állapotába visszavonult örömteli, békés állapot.” Amikor Anikó újra elolvasta a fogalmazását, kezdte azt érezni, hogy kissé idealizálta az ünnep és a hóesés jelentőségét. Bár ezt érezte a szívében, azt is gondolta, hogy a karácsony akkor lenne igazán ünnep az egész világon, ha a Föld minden lakójának szívébe szeretet és béke költözhetne, nem számítana, hol mikor és hogyan ünneplik. Vagy, hogy esik-e hó vagy soha nem hull. Mert akinek szeretet lakozik a szívében, az megtalálja a békességhez vezető utat bárhogyan.