Kit rejt az álarc?

A karneválok és álarcosbálok ideje hagyományosan a farsangi időszakhoz kapcsolódik, amely vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetét megelőző napig tart a keresztény egyházi évben. Ha azonban nem egyházi szempontból tekintünk erre az időszakra, elmondhatjuk, hogy a farsang a szabadság, a kreativitás és az öröm megünneplése. Ekkor búcsúzunk el a téltől és már várjuk is a tavaszt, tele vidámsággal, zenével és színes eseményekkel. A karneválok kiemelkedő részei az álarcok és jelmezek, amelyek lehetőséget adnak a résztvevőknek, hogy kilépjenek mindennapi szerepeikből. A kisváros lakói, ahol történetünk zajlik, nagyon szeretik az évnek ezt az időszakát. Az emberek gondolata egy különleges, évente egyszer megrendezett bál körül forog, ahol mindenkinek kötelező álarcot viselnie. A bál azonban nem csupán egy társadalmi esemény: titkos szabályai szerint itt senki sem léphet fel anélkül, hogy ne rejtené el valódi személyiségét, legyen az erkölcsi, érzelmi vagy akár testi értelemben vett álarc. A résztvevők számára ez az éjszaka mindig különleges alkalom arra, hogy másnak mutassák magukat, mint akik valójában. Az álarcok mögött rejlő titkok olykor sokkal sötétebbek és összetettebbek, mint gondolnánk. A főszereplőnk egy fiatal, a harmincas évei közepén járó, egyedülálló hölgy, Anikó, aki most először kap meghívót a bálba. Eleinte kétségbeesik, mert sehogyan sem tudja eldönteni, milyen álarcot vagy esetleg akár még jelmezt is öltsön magára. Ahogyan közeledik a bál ideje, úgy lesz ő egyre idegesebb, minden estével egyre nő a szorongása. Egyik késő délután meglátogatja a nagymamája és nagyon bántja, hogy elég rossz állapotban látja az unokáját. – Mi a baj lányom? – kérdezi nyugtalanul. – Nem értem, miért kell álarcot hordani ezen a bálon. Miért nem mutatkozhat mindenki olyannak, amilyen? Nem szeretek szerepet játszani – feleli a kissé visszafogott természetű, félénk hölgy. – Tudod, kicsim, hogy az álarcok nem csupán elrejtenek, hanem fel is tárnak valamit. – Ezt meg hogy érted nagyi? – Az én ifjú koromban a városunkban a helyiek körében keringett egy furcsa legenda egy titokzatos boltról, ahol különleges álarcokat lehetett vásárolni. – Ó, ezek a te legendáid mama! Ma már nem hiszünk a mesékben! – Azt is rebesgették, hogy ezek az álarcok nemcsak elfedik az arcot, hanem viselőjük személyiségét is képesek megváltoztatni. Olyanná formálják, amilyenné legbelül válni szeretne. – És te hittél ebben mami? – Igen, hittem és ma is hiszek. A bolt azonban nem könnyen található meg. Csak azok bukkannak rá, akik valóban készen állnak arra, hogy szembe nézzenek önmagukkal. – Akkor nem nekem való, hiszen én azt sem tudom, milyen szeretnék lenni. Te voltál abban a boltban? – Én sajnos nem találtam meg, de a barátnőm igen. – És mi történt vele? – Az ott álarcokat árusító idős asszony javasolt neki egy jelmezt és akkor az én barátnőm teljesen megváltozott. – Milyen irányban? – Az ellenkezője lett, mint amilyen volt és azt mondogatta, hogy a maszk az oka mindennek, és hogy nem akarja már ezután soha levenni. – No, látod, én nem szeretném, ha velem is így történne. Hiszen így is állandóan álarcot viselek. A sok megfelelési kényszer miatt az életem tele van rejtett álarcokkal. Itt van például a szülői elvárásoknak való megfelelés, a munkahelyi nyomás, a felszínes barátságok. Számtalan álarcot viselek. Már sokszor nem is tudom, ki is vagyok én tulajdonképpen. – Te egy gyönyörű nő vagy kedvesem, aki igazán tudhatná már, milyen szeretne lenni: erős, magabiztos, tele vonzó tulajdonságokkal. Csak azt nem tudom, miért nem találtál már egy helyes férfit magadnak? – Látod, mama, erről beszélek! Nekem jó így egyedül élni. Nem akarok senkit sem találni. Te pedig elvárnád, hogy menjek férjhez és szüljek gyerekeket. Ismét egy elvárás! – Kislányom, nem akarlak én kényszeríteni semmire. Nem is zavarlak tovább – mondta a nagymama kissé sértődötten és elköszönt. Anikó megkönnyebbült, amikor a nagymamája elment, hiszen egész eddigi életében a megfelelési kényszer és a félelem hálójában vergődött. De a gondolatai tovább jártak a bolt körül, amiről a mama mesélt. Még álmában sem tudott megszabadulni tőle. Kísértette és nem hagyta őt békén. Másnap a munkaidő lejárta után bolyongott a városban, egyik boltból kiment, a másikba meg be, ruhát és álarcot keresett magának a bálra. Egyszer csak a városnak egy olyan részéhez érkezett, ahol még sosem járt. A városrész szűk sikátoraiban bolyongva rábukkant egy boltra. A bolt tulajdonosa, egy kortalannak tűnő, mégis inkább idősebb nő ajánlott neki egy szép, aranyozottan csillogó ruhát és kérte, hogy válasszon magának hozzá álarcot is. – Itt vannak az álarcok, kedveském, nézze csak! Minden álarc mögött egy emberi jellem húzódik meg. Milyen szeretne lenni? Anikó kezdetben nem értette, mit jelent ez, de aztán hirtelen bevillant neki mindaz, amit a nagymamája mesélt neki. „Ez az a bolt!” – gondolta és megrémülve menni akar a kijárat felé, de a kijárat valamilyen módon eltűnt. – Itt választania kell, kedves kisasszony! Másként nem szabadul. A ruhájához javasolnám ezt az álarcot – mutatja az egyiket, egy aranyszínű sima maszkot. – Az önbizalom, az erő álarca – teszi még hozzá. – Jó lesz az – mondja neki Anikó, akinek a maszk nem tetszik nagyon, de minél előbb szeretné már letudni a vásárlást és kimenni a boltból. A vásárlás után gyorsan elindul, szinte fut a kijárat felé és otthon az az első dolga, hogy felveszi az új ruháját és felölti hozzá az álarcot. A maszk az arcára simul, és úgy dönt, hogy hagyja még egy kicsit, hadd maradjon. Jól érzi magát benne. Furcsa gondolatok és érzések kerítik hatalmába. „Nocsak” – gondolja. „Megkezdődik az átváltozás, amiről a nagymama mesélt?” Másnap Anikó érzi, hogy gyökeresen meg fog változni az élete. Hirtelen magabiztos lesz, bátran kimondja a véleményét a főnökével való beszélgetésben, és minden munkatársa tisztelettel néz rá. Olyan dolgokat ér el, amelyekre eddig csak álmában mert gondolni. Az emberek rajonganak érte, az élete mintha végre sínre kerülne. Nem is tudja felfogni, milyen hatalmas változások mennek végbe benne. Összezavarodik. Elérkezik az álarcosbál, ahová barátai társaságában megy el. Jól szórakoznak, éppen egy kis pohár italt tart a kezében, amikor egy magas férfi odalép hozzá. A rejtélyes idegen a saját álarca mögé bújva, egy kérdést tesz fel Anikónak. – Mit rejtegetsz valójában az álarcod alatt? – majd eltűnik a forgatagban. Anikóban különös dolgok zajlanak le. Tekintetével a magas férfi alakját keresi, de nem látja sehol. „Ő meg tudná magyarázni, mi történik velem” – gondolja. A bál kellős közepén, a legnagyobb vidámság közepette rádöbben, hogy valószínűleg nem jól választott. Hogy egyre inkább eltávolodott azoktól, akiket valaha szeretett. Az álarc nemcsak önbizalmat és erőt ad, hanem el is veszi tőle régi, esendőbb énjét, aki hiányzik neki. Otthagyja a báltermet, kimegy az utcára, taxit hív és hazamegy. Otthon, az éjszaka folyamán leveszi az álarcot, és tükörbe néz, majd rádöbben, hogy már alig ismeri fel a saját arcát. „Vajon az álarc valóban csak egy tárgy, vagy valami sokkal több?” – teszi fel a nagyon fontos kérdést. Ez a kérdés megrendíti Anikót, és rájön, hogy nemcsak mások, de önmaga elől is rejtegetett dolgokat. A végén el kell döntenie, hogy ki akar lenni: az álarc által teremtett, erősebb ember vagy a régi, törékeny önmaga. Anikó vívódik önmagával. „Talán az álarc igazából mindig is én voltam, csak eddig nem mertem szembenézni a saját árnyaimmal és lehetőségeimmel?” Kezdi megérteni, mit jelent, amit a nagymama mondott. Az álarc nem csupán elrejt dolgokat, hanem meg is mutat valamit. Előfordulhat, hogy feltárja az igazi énünket, azt, amelyik ott rejtőzött bennünk már régóta, csak kellett történnie ahhoz valaminek, hogy a felszínre törjön. Az álarcnak nem csak negatív tulajdonságai vannak. Lehet akár egy mágikus tárgy, ami megváltoztatja a viselője belső tulajdonságait is, bemutatva ezzel, hogyan tudjuk megváltoztatni úgy az életünket, hogy jobbak, bátrabbak legyünk. Hiszen az élet értelme, hogy minél jobban megismerjük magunkat, és hogy változni tudjunk, önmagunkat formálva a létünk során.