Peti és a csodaszánkó

Peti egy nagyvárosban élt a szüleivel, egy óriási lakótelep tízemeletes házainak egyikében. Tizenegy éves nagyobbacska fiú volt már és a karácsonyi ünnepeket minden évben a szüleivel töltötte. Általában elutaztak valahová belföldi vagy külföldi szállodákba, hogy a szülők ki tudjanak kapcsolódni egy kissé a sok munkából. Peti azonban nem így szeretett volna kikapcsolódni. Egyedüli gyerek lévén, inkább töltötte volna az ünnepeket az unokatestvéreivel és a nagymamájával vidéken. Az apukája szerint azonban a kis családnak együtt kell lennie karácsony ünnepén. Így sokszor nem találta a helyét a belföldi vagy külföldi csodás hotelekben, ahol ugyan kiszolgálták őket, ő azonban nem tudott mivel foglalkozni. Legtöbbször könyveket vitt magával, sokat olvasott ilyen alkalmakkor. Megunta a telefonos játékokat, a tabletet, a felnőttek véleménycseréit a különféle témákban. A szobákban minden esetben volt tévé, néha talált még egy-két jó filmet, de a legtöbbször a már ismert karácsonyi történeteket adták. A hotel recepciójában felállított és gyönyörűen feldíszített műfenyő is hamiskásan csillogott és nem vált a Peti szívéhez közeli fává. Mert a vendégek nem járultak hozzá a díszítéshez, a személyzet intézett mindent. A 2023-as év egyik decemberi napján Peti az iskolából hazatérve már otthon találta a szüleit, akik nagyon lehangoltak voltak és halkan beszélgettek. - Talán valami baj van? - kérdezte Peti köszönés helyett. - Elég nagy a baj - felelt az édesapja. - Mindkettőnknek nagyon felgyűlt a munkánk az évvégi hajrában és úgy döntöttünk, hogy most nem utazunk el karácsonykor. Dolgoznunk kell. - Már a szállást is lemondtuk - tette még hozzá az édesanya. - Akkor itthon maradunk! - örvendezett Peti, de nem túl élénken, hogy ne bántsa meg a szüleit. - Nem is sajnálod? - ámultak el a szülők. - Nem. Hogy őszinte legyek, én szívesen elmennék vidékre a nagymamához. Ti is jobban tudtok akkor dolgozni nélkülem és a nagyi sem lesz egyedül. - Ó, ez milyen jó ötlet! - sóhajtottak fel a szülők, akik nem is sejtették, hogy fiuk szívesen töltené az ünnepet vidéken. A sok munka átka volt az is, hogy alig beszélgettek otthon egymással és így sosem kérdezték meg Petit, mi a szíve vágya. - Rendben. Felhívjuk a nagyit! - közölték vele. A nagymama természetesen igent mondott az ötletre és nagyon boldog volt, hogy nem csak jóval az ünnep előtt, hanem az igazi karácsony napján is együtt lehet unokájával. Ő anyai ágról volt a nagyszüleje Petinek, és volt még két unokája a másik lánya révén, akik közel laktak a nagymama kis falujához. Abban a családban nem is dolgoztak olyan sokat a szülők, mint Peti szülei. Igaz, nem is futotta nekik arra, hogy minden évben elutazzanak valahová pihenni és ünnepelni. Így történt, hogy a nagyvárosi kisfiú az igazi karácsonyt először tölti vidéken a nagymamájával, miután szülei váratlanul dolgozni kényszerülnek az ünnepek alatt. A nagymama nagyon kedvesen fogadja, de Peti észreveszi, hogy mennyire csendes lett a faluban minden és kezdetben kissé csalódottnak érzi magát. Hiányzik neki a városi karácsony előtti nyüzsgés és fényáradat. A faluban még világítás is alig van, nem hogy díszkivilágítás lett volna. A nagyi azonban bevonja Petit a karácsonyi előkészületekbe, együtt végeznek mindent, a mézeskalácsok sütésétől kezdve a fenyő kiválasztásáig. Peti egyre jobban élvezni kezdi az egészet. - Csak egy kis fát vegyünk - ajánlja Peti a mamának. - A szállodákban mindig olyan magas fa szokott lenni. Egy kisebbet mi is fel tudunk díszíteni. Az iskolában tanultuk, hogyan lehet egyszerű, de szép díszeket készíteni. - Rendben van. Akkor majd te intézed a díszítést - mosolyog a nagymama. Peti még aznap este elkészül a díszekkel. Lázasan dolgozik, szinte mindenről megfeledkezve, önfeledten készíti a szebbnél szebb ékességeket. A nagymama közben lehozza a padlásról a régi karácsonyi díszeket rejtő dobozt, amit ki sem nyitott a nagypapa halála óta. Másnap együtt feldíszítik a kis fát, amit Peti igazán a szívéhez közelinek érez és még a nagypapát is odavarázsolják a fa köré, olyan szépen csillognak a régóta csak a dobozban tartott díszek, mint amikor még élt a nagypapa. Közben már sül az ünnepi vacsora, a gesztenyével töltött pulyka. Ó, mennyit nevettek, mire Peti a nagy pulykát meg tudta tölteni gesztenyével esetlen kis ujjaival. Sosem látott még ekkora pulykát. Estefelé eljönnek a rokonok és együtt megvacsoráznak, és jól elbeszélgetnek az asztal körül. Mindenkinek kerül egy apró kis ajándék a fa alá. Egy szép könyv, fotóalbum, névre szóló csészék, nem méregdrága dolgok, inkább csak szimbolikus kis meglepetések. A nagymama karácsony első napjára áthívja a másik két unokáját is és csak annyit árul el, hogy nagy meglepetéssel készül számukra. Majd egész éjjel imádkozik, hogy essen a hó. Imája maghallgatásra kerül, mert amikor reggel kinéznek az ablakon, a nap gyenge sugarai megvilágítják a vakító fehérséget. A nagymama titokzatosan mosolyog, és amikor megérkezik a másik két unoka is, jó melegen felöltöznek és kimennek a színbe. Ott várja őket a régi, de felújított, fából készült szánkó, amely generációk óta a család kedvence volt. Csak a nagypapa halála óta a szánkó is hosszú téli álomba szenderült. Itt volt az ideje, hogy felébredjen! Elindulnak a közeli domb felé. Odafelé csak húzza a két fiú és a kislány a szánkót, a nagymama pedig az örömtől és a csípős hidegtől kipirult arccal gyönyörködik unokáiban. Szívét a hideg ellenére melegség tölti el, a szeretet melege. A gyerekek belefeledkeznek a játékba, egymás után csúsznak le a dombról, kacagva, nevetve egymáson, amikor felborul velük a szánkó. Hazafelé menet megkérik a nagymamát, hogy üljön fel a szánkóra és ők majd húzzák, mert már biztosan elfáradt. A mama nem akarja kedvüket szegni, így belemegy a játékba és nagyokat sikongatva, száguldozva érnek a ház elé. Ekkor elkezd ismét esni a hó. Nagy pelyhekben hull az égi csoda a magasságból, miközben Peti egy különleges varázslatot él át, a szánkó mintha visszavinné a múltba, amikor a nagymama elmeséli a gyerekeknek, hogy a szüleik is pontosan így szánkóztak minden évben, ez volt a kedvencük. Peti az édesapjára gondol, és el nem tudja képzelni, hogyan felejthette el ezeket a boldog, gyerekkori emlékeket. Azt szeretné, ha az ünnep varázsa megérintené az édesapja lelkét azáltal, hogy ugyanazon a szánkón ült ő is valaha. Délután Peti szülei telefonálnak és érdeklődnek, hogy telik az ünnep, nem unatkozik-e. Peti olyan örömmel számol be az eseményekről, hogy a szülők meglepődnek. Régen hallották már Peti hangját ilyen vidáman csengeni. Pedig ők megtettek mindent… Vajon tényleg megtettek mindent? A következő évben, karácsony közeledtével Peti szülei kezdik szervezni az ünnepet. Az egyik este, miközben még az asztal körül együtt vacsoráznak, amit Peti nagyon furcsának tart, hiszen ilyen csak nagyon ritkán fordul elő, megszólal az édesanyja. - Tudod, kisfiam, hová megyünk az idén karácsonykor? - Nem - válaszol Peti kelletlenül. - Nekem mindegy, hiszen olyan szép karácsonyom biztos nem lesz, mint a múlt évben. - Nos, mi is meg akarjuk tapasztalni azt az örömöt, amit te tavaly átéltél, és apukád szívében felébredt a vágy, hogy újra kipróbálja a régi csodaszánkót… Így, a nagymamához megyünk mindhárman - fejezik be szinte egyszerre, mosolyogva a szülők. Felállnak mindketten az asztal mellől, mintha előre sejtenék Peti reakcióját. Peti ugyanis felugrik az asztaltól, odaszalad a szüleihez és szorosan átölelik egymást. Mindhárman érzik, hogy az ünnep nem a nagy csillogásról és a drága ajándékokról szól, hanem a szívünk melegéről és a család fontosságáról. Mindhárman vágynak a vidék egyszerű, mégis elbűvölő ünnepi varázsára. Az igazi hóesésre, és nem a szállodákban imitált műhóra. Mert, amikor az ember látja a vaskos hópelyheket, amint táncolva elindulnak a magasból és az arcunkra hullnak, olyan az, mintha Isten a könnyeivel megerősítené szándékát, hogy vigyázni fog ránk.