Az életben fontos a győzelem, de fontosabb a küzdelem (Futás a világ körül)

Karcag szép főterén, a nagy fák enyhet adó hűsében ülünk egy számomra különleges, akaraterőben, életmódban mindenképpen követésre méltó hölggyel és régi ismerősökként beszélgetünk. Csigerné Szabó Ilona, vagy ahogyan mindenki ismeri a városban, Icus, Karcagon él családjával és a Háziorvosi Intézményben dolgozik asszisztensként, valamint fodrász szalont is működtet a szépen kialakított otthonukban. A feleség, anya és a több helyen is dolgozó Icus ezen kívül a futósport szerelmese. – Mi maradt még ki rövid bemutatásodból? – Szeretettel üdvözlöm az olvasókat. Igazából mindent elmondtál, ami első hallásra fontos velem kapcsolatban. – Hogyan tudod összeegyeztetni az életedben ezt a sokféle szerepkört, amit betöltesz? – Vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretne. Már akkor is futottam, amikor még három kisgyermeket neveltem és velük jártam versenyekre. Mára a gyermekeim felnőttek és kettesben élünk a férjemmel. Ő mentőtisztként dolgozik, így vannak napok amikor 24 órát vagyok egyedül. – Hogy alakul egy-egy napod? – Délelőtt és délután dolgozom, ami nagyjából az egész napomat betölti. A kettő között ebéd, ügyek intézése. Hajnalban futás, este főzés és egyéb háztartási munkák. Úgy vélem egyik sem válik a másik kárára. – A facebook megosztásaidból, valamint arról, ahogyan ott nyilatkozol a futásról, nekem úgy tűnik, ennek az egész életmódnak nálad mélyről jövő indíttatása van. Jól gondolom? – Édesapám nagy sportrajongó volt, nagyon jól asztaliteniszezett, imádta a focit és egyéb sportokat is. Egy sportot szerető légkörben nőttem fel. A futás sem állt tőlem távol. Már gimis koromban róttam a köröket hajnalban a Technikum pályáján. – Hogyan lett mégis egy életen át tartó szenvedély számodra a futásból? – Egy kedves barátnőmnek köszönhetően történt mindez. Nagyon tetszett a kitartása, ami megmutatta, hogy a családi élet mellett is lehet az embernek hobbija. Vele kezdtem el járni futni. Ő ismertetett meg a tájfutás alapjaival és 2006-ban neveztek be az első tájfutó versenyre. Onnantól kezdve eldőlt a sorsom. Sokat utaztunk a Szakosztállyal, ahol Tag lettem. A hosszútávfutás tíz év elteltével 2016-ban kezdődött, azóta futok aszfalton. Azelőtt inkább murvás úton gyakoroltam és versenyeztem. Még ebben az évben lefutottam életem első félmaratonját, majd 3 évre rá az első maratonimat a Vértesben. – Tudom, hogy részt veszel különböző hazai és külföldi futóversenyeken. Milyen helyeken jártál? – Az elmúlt 9 évben elég sok futóversenyen megfordultam. Eleinte presztízskérdés volt számomra részt venni egy-egy nívósabb hazai rendezésű futóversenyen. Nem számított, hogy tél van vagy nyár, 37 fok vagy mínuszok, esik vagy fúj a szél. Mára ez már megváltozott, így inkább maratonikra járok. Eredményeim közül kiemelném az életem első maratoniját, a 2022-ben életem legjobb félmaratoni futását, ami 2 órán belül sikerült. Tavaly lefutottam a New York City Marathont. Az idén tavasszal voltam Milánóban maratonin, ahol fél órával futottam jobb időt, mint New York-ban. – A New York City Marathon futásodkor az egész város szurkolt neked és büszkék voltunk a kitartó kisvárosi hölgyre, aki oda is eljutott. Milyen érzés külföldön futni? – A külföldi futás különlegesebb érzés, mint itthon, de mindenhol más. New York-ban a maratoni futás idején népünnepély van. Egyszer minden futónak át kell élnie ezt az érzést! Nem véletlen, hogy Milánóban fél órával jobb időt futottam a maratonin, hiszen ott nem volt olyan buli hangulat, mint New York-ban. A világvárosban egyértelműen elvitt a hangulat: átfutni a rajtzónából a Verrazano hídon, látva a Szabadság szobrot és Manhattant a távolban, álomszerű volt nekem. Majd haladni a Central Park felé keresztül Brooklynon és egyre feljebb New Yorkon, elmondhatatlan élmény! Az pedig, hogy a családom is velem lehetett és szurkolhatott nekem, legnagyobb álmom teljesülése volt. – Mennyire látsz bele egy más ország kultúrájába, szokásaiba, amikor külföldön futsz? – Amikor külföldön futok előtte 1-2 nappal odautazunk, az USA-ba 4 nappal előtte utaztunk ki. New Yorkban az élet pörög, az emberáradat hömpölyög, a tér felfelé tágul a rengeteg magas látnivalóval. Sajnos annyi idő alatt, amíg külföldön tartózkodunk, nincs igazán rálátásunk az ott lakók életére. De kapunk egy benyomást, egy hangulatot. Várost nézünk, igyekszem nem „lejárni” a lábamat hosszú futás előtt. Megszerettem az olasz feelinget, nagyon magával ragadó az olaszok életszeretete, a vendéglátó képességük. Mindenhol más az, ami megfog, ami miatt egy életre maradandó élményt kap az ember. – Melyik jellemzőbb inkább rád: egyedül vagy csapatban futni? – Mindkettő a szívem csücske, mindegyik másért. 2018-ban hoztam létre a Karcagi Utánfutók nevű csapatot, akikkel több csapatversenyen is indultunk az országban: Ultrabalaton, Ultratiszató, Deseda Ultramaraton, Ultra Lupató, Organica nemzetközi futóverseny Nagyvárad – Debrecen között. Ehhez igazi csapatmunka, együttműködés kell. Az egyéni futás más, ott csak saját magadra számíthatsz, csak egyedül magadra kell figyelned. – A jövőben milyen terveid vannak? – Nem igazán járok már versenyekre, esetleg, ha a környéken vannak kisebb versenyek, oda elmegyek. Úgy érzem, egy évben kétszer, tavasszal és ősszel valahol a Világban futok egy maratonit, és ha arra tisztességesen fel tudok készülni, elégedett leszek magammal. – Hogyan készülsz a versenyekre? – A versenyekre edzővel készülök már évek óta. Igyekszem úgy edzeni, úgy élni, ahogyan azt az edzőm javasolja. Nyilván a futáshoz nem elég csak futni, szükséges mellette a rendszeres nyújtás, hengerezés, erősítés. Ráadásul nem vagyok már 18 éves, így oda kell figyelnem a szervezetem jelzéseire, ha még tovább is szeretnék ezzel a sporttal foglalkozni. – Mit jelent számodra a futás? – Számomra a futás nagyban az életem része. Jelen pillanatban nem tudom elképzelni a napjaimat nélküle. Elsősorban nem az időeredmények javítása miatt edzek és indulok versenyeken. Leginkább a küzdés számít sokat és az élmények, amelyeket átélek, beleértve a sikerélményt is, ami mindig újabb és újabb cél felé terelget. – Úgy gondolom, ezt az életmódot nem tudnád folytatni, ha nem lenne egy támogató családod? – A családom az első mindig, mindenek felett. Ezt ők jól tudják és érzik. Viszont nagyon kellenek ahhoz, hogy tudjak készülni, teljesíteni egy-egy versenyen. Hihetetlenül büszkék rám, és ez nagyon sok erőt ad nekem. Szerencsés ember vagyok, amiért a férjem teljes mellszélességgel támogat engem, minden eszement ötletemmel együtt. Velem utazik, bárhová is megyek. Reméljük nagyon sok szép helyre elröpít a futás szeretete bennünket együtt! Az interjú befejezése után gratuláltam Icusnak a sok szép eredményhez és a kitartásához. Miután elköszöntünk egymástól, hazafelé menet arra gondoltam, milyen mosolygós, kiegyensúlyozott, magabiztos asszony lett az egykori kislányból, aki ma már könnyen kezeli a mindennapi stresszt, tesz az egészséges életmódért, és még a hobbiját is sikerül úgy megvalósítania, hogy az örömöt jelentsen szeretett családjának is. Nem kis dolog ez manapság! Életvidámsága átragadt rám és feltöltött energiával. Köszönöm.