Európa szép városai 4. - Róma - 3. rész

A Tevere folyó (olaszul: Tevere, latinul: Tiberis) Róma városának egyik legfontosabb jellegzetessége. A folyó átszeli a várost, és kulcsszerepet játszott Róma történetében és fejlődésében. A folyó forrása az Appenninekben található, és Róma után Ostia mellett ömlik a Földközi-tengerbe. Keskenyebb folyó, mint a mi Dunánk. Leginkább a Szajnához tudnám hasonlítani az egymás után sűrűn átívelő hídjai láttán. A Tevere partján sétálva árnyak, illatok és álmok tűnnek elő bennem. Nyáron a folyóparton kis lámpások fénye vibrál a vízen, étel- és jázminillat keveredik a meleg levegőben. Aki itt sétál, gyakran nem először jár itt, mégis minden lépés újnak tűnik. Lehet, hogy egyszer kézen fogva járt itt valakivel, és azóta minden híd alatt ugyanazt a nevet suttogja a folyó. A Teverén átívelő hidak valami egészen különös kapcsolatot hordoznak. Nem csupán partot kötnek össze, hanem időt is. Az Isola Tiberina melletti híd például egyszerre ókori, középkori, modern, mint maga Róma. A Ponte Sisto alatt a folyó lassan, de megállíthatatlanul halad, mintha nem érdekelné az idő, a város, az ember. Csak folytatja saját útját. Talán ezt irigyeli tőle minden római költő. Önkéntelenül is Apollinaire versére gondolok, a Sous le pont Mirabeau coule la Seine…/A Mirabeau híd alatt fut a Szajna…versre, mivel római modern költőket kevésbé ismerek, de az érzés itt is ugyanaz. A Sisto híd a város egyik leghangulatosabb és legromantikusabb hídja, fontos közlekedési útvonal is egyben, összeköti a Trastevere negyedet a Tevere szigetével és a Campo dei Fiori környékével. Sétálva a Ponte Fabrición, ami a város legrégebbi, még mindig eredeti állapotában létező ókori római hídja, eszembe jut a latin előadásokról ismert verssor. Flumina praeterunt, sed non eodem modo. (A folyók elhaladnak, de soha nem ugyanúgy.) Ahogy Róma is mindig változik, de mindig Róma marad. Itt szeretném megemlíteni a Castel Sant’Angelot (Angyalvárat), Hadrianus császár síremlékét. A város egyik legismertebb műemléke. A Tevere jobb partján áll és a folyón átívelő Angyal-híd köti össze a várossal. Eredetileg Hadrianus császár mauzóleuma volt (i. sz. 2. század), de a történelem során erőddé, pápai menedékké és börtönné alakult. A középkorban a pápák menekülőútvonala (Passetto di Borgo) kötötte össze a Vatikánnal. A név eredete egy látomásra vezethető vissza: állítólag Szent Mihály arkangyal jelent meg a vár fölött, a pestisjárvány végét jelezve. Ma múzeum, ahol a császári pompa, középkori védelem és barokk művészet találkozik egyetlen épületben, egy igazi időkapszula a Tevere partján, úgy is mondhatnánk, hogy egy olyan hely „Ubi historia mutatur in saxa.” (Ahol a történelem kővé válik.) Sajnos belülről nem volt alkalmam megtekinteni. A híres Piazza Navona (Navona tér) szinte olyan, mint egy színi előadás. Barokk díszletei között hömpölyög az élet: festők, gyerekek, énekesek, árusok és kutyák. A tér hullámzik, mint valami lassú barokk ária. A Piazza Navona Róma történelmi központjának egyik tere, amelyet három barokk szökőkút díszít. A Fontana dei Quattro Fiumi, vagyis a Négy folyó szökőkútja talán a legismertebb, amit Bernini tervezett. A tér északi felén található a Neptun-kút (Fontana di Nettuno), a délin a Mór-kút (Fontana del Moro). Mindkettőt Giacomo Della Porta építette. 1520-ban a téren hirdették ki a Luther Mártont kiközösítő ítéletet, és itt égették el műveit is. A Piazza Navona ma az olasz főváros egyik legnyüzsgőbb tere, amelyet kávéházak és éttermek szegélyeznek. Az ókori Circus Agonalis formáját követi ez a tér, az alaprajzában ott rejlik a múlt. A tér helyén 86-ban nagy vízi ütközettel nyílt meg Titus Flavius Domitianus római császár stadionja, a Circo Agonale. Az aréna nagyobb volt, mint a Colosseum: 270 méter hosszú és 55 méter széles; nagyjából 33 ezer ember fért el benne. Elsősorban ünnepségekre és sporteseményekre használták. A mai tér neve valószínűleg az ókori stadion nevének fokozatos torzulásából származik. Az agone görög kifejezés a közönség előtt rendezett játékot, a küzdőteret jelentette. A tér helyén egykor római aréna állt. Az ember hajlamos elfelejteni, hogy minden pompa alatt rétegek rejtőznek. Róma pedig mindig emlékeztet rá: a legdíszesebb barokk alatt is ott dobog a klasszikus kor szíve. A Trevi-kútnál nem kívántam semmit. Már minden megvolt, amiért köszönet jár. Csak álltam ott, és néztem, hogyan hullnak a pénzérmék a vízbe. Minden dobás egy kívánság. A Trevi-kút pontos legendája szerint háttal kell állni a szökőkútnak, és egy érmét kell dobni a bal váll felett, hogy garantálja a visszatérést Rómába. A Trevi-kút bal oldalán egy miniatűr szökőkút található. A legenda szerint, ha egy pár iszik a „szerelmesek kis szökőkútjából”, örökké hűségesek maradnak egymáshoz. A Trevi-kútnál nem lehet egyedül lenni. A turisták lökdösnek, a telefonok villognak, mindenki pénzt dob a vízbe, és kíván valamit. Én nem dobtam. Nem is tudtam volna mit kérni, hiszen amit annyi éven át kívántam, már teljesült: ott voltam. Aztán mégis megfogtam egy érmét. Nem vágyból, hanem köszönetből. Nem kívántam visszatérni, csak megköszöntem, hogy egyszer eljuthattam ide. A víz csobogása közben egyetlen szó járt a fejemben. Spes. Remény. Oly sok éven át jelentette azt számomra Róma. És most, hogy végre itt voltam, már nem volt szükség a jövő időre. A jelen lett ajándék. A Trevi-kút el van kerítve és nem lehet benne már egyszerűen megfürödni, mint Anita Ekberg tette azt az Édes élet filmben. Az persze csak egy film! Vannak, akik éjszaka keresik fel a kutat a kevesebb turista reményében, de itt éjjel-nappal, mindig tömeg van. Az édes élet 1960-ban bemutatott olasz-francia film Federico Fellini rendezésében, Marcello Mastroianni és Anita Ekberg főszereplésével. A film az 1960-as cannes-i fesztiválon elnyerte a fesztivál fő díját, az Arany Pálmát. Róma középpontjában található a Piazza di Spagna, a Spanyol lépcső. Nevét a téren lévő spanyol nagykövetségről kapta, mely a mai napig itt helyezkedik el. A lépcső tetején láthatjuk magasodni a Trinitá dei Monti templomot. Lent a téren, a lépcső legalján van a Fontana di Barcaccia, a léket kapott márvány hajó. A Piazza di Spagna-ban, a Spanyol lépcső lábánál található Fontana della Barcaccia egy lenyűgöző, korai barokk szökőkút, amely egy félig elsüllyedt csónak formáját ölti. Pietro Bernini és fia, Gian Lorenzo Bernini munkája. Ez a tér is közkedvelt látnivaló és mindig nagyon sokan vannak itt is. Az egyetemisták, a szerelmesek terének is nevezik, diákok kedvenc találkahelye. Ma már nem szabad leülni a lépcsőfokokra, régebben fentről ülve is meg lehetett csodálni az elénk táruló gyönyörű látványt. A Piazza Mattei-n található Fontana delle Tartarughe (Teknősbékás kút) nem csak esztétikai különlegesség, hanem egy romantikus legenda is kapcsolódik hozzá, a féltékeny apa legendája. Egy nemes ifjú, hogy meggyőzze a lány apját, egyetlen éjszaka alatt építtette fel ezt a kutat, és reggelre bemutatta neki az ablakból. A mai alkalommal is egy filmmel búcsúzom, egy amerikai romantikus vígjátékkal, ami felhőtlen kikapcsolódást ígér. Címe: Minden kút Rómába vezet. https://www.disneyplus.com/en-at/browse/entity-43839576-1339-4a6a-b8cf-583adc02fe4c