Feljegyzések egy utazásról 3. rész

Másnap sokat napozunk, fürdünk a parton, kisebb bevásárlásokat végzünk, ismerkedünk Salou-val. A portán mindenki beszél valamilyen szinten franciául, de én a spanyolt próbálgatom, kíváncsi vagyok, mennyire tudom kifejezni magam. Reggel például észrevettem, hogy a tegnap az erkélyre kiterített bikini alsómat a csipeszek ellenére lefújta az erős szél valahová. Minden átfut hirtelen az eszemen: mi lesz, ha nem találom meg? Aztán mosolyogva arra gondolok, hogy inkább a felsőt fújta volna le a szél, akkor még az alsóban félig nudistán, ahogyan ezt sokan teszik, fürödhetek. Nem, nem, mondom azonnal magamnak, hiszen ez számomra annyira szokatlan, hogy ezt nem tudnám megtenni. Tehát lehet, hogy vennem kell egy fürdőruhát! Persze azonnal nézek le, kétségbeesve keresem, hová eshetett és látom, hogy egy elég magasan elkerített hely kellős közepére vetette a szél. Egy pingpongasztal is van ott a közelben. Szinte futok le a portára és előadom spanyolul a problémámat. Egész jól megy. Megértik, de közlik, hogy a személy, aki az oda vezető nagy kaput nyitja, később jön. Kimegyek az utcára és kémlelem a helyet. Úgy látom, hogy nem olyan magas a kerítés. Megvárom a megfelelő alkalmat és átmászok rajta. Megvan a bikini alsó! Már csak ki kell jutnom. Ez is sikerül. Vannak helyzetek, amelyeken a nyelvtudás sem segít! Igen ám, de pontosan arra jön két közterület-felügyelő férfi, akik megszólítanak. - Mit csinál itt Señora? - El hotel… - mutatok a szállodára. - El viento huss mi bikini… - közben elmutogatom a szelet, ahogy elsodorja a bikini alsómat. Aztán a mellkasomra mutatok. A két férfi kérdően néz rám. - No puedo… - az úszást imitálom - mar. Capisci? - tudom, hogy keverem a nyelveket, de azt is, hogy ők értik, mégis nagyon szigorú a tekintetük. Két oldalt belém karoknak és elindulunk. Megijedek. - Dónde? Hová visznek?! Nem is figyelnek rám, visszakísérnek a portára, mint egy őrizetest. Sokan vannak ott, új vendégek érkeznek, feltűnést keltünk. Szerencsére a recepciós igazolja kilétemet és elengednek. A két férfi már mosolyog. Direkt rám ijesztettek! Imádom ezt a nemzetközi hangulatot, amit az utcán, a szállodában és a boltokban is megtalálok, de kevésbé értékelném a rendőrségen! A vacsoránál megkóstoljuk a spanyolok híres koktélját, a Sangriát. Ez félédes vörösbor, édes és illatos likőr, félédes pezsgő vagy szódavíz és egy kis konyak keveréke, amit üvegkancsóban szolgálnak fel, tele van citrom- narancs- és jégkocka darabokkal. Egy fakanalat is kapunk hozzá, amivel mindezt össze lehet kavarni és a gyümölcsdarabokat ki lehet belőle halászni. Óvatosan kell iszogatni, mert nem igazán lehet érezni az alkohol erejét. Veszek egy-két díszes üveg Sangriát, gondolván az otthoniakra. Bárhol vagyok külföldön, mindig viszek haza ottani italféleségeket és megőrzöm valamelyik nagy ünnepig, amikor összejön a család. Késő este kiülök az erkélyre, ahol nagyon kellemes a levegő. Innen nézem és hallgatom a szálloda udvarán zajló zenés műsort. Orosz erotikus shaw-nak hirdették a plakátok. Hogy mitől orosz, ez nem kétséges, hiszen három nagyon csinos orosz hölgy és egy férfi énekli a számomra is ismert orosz dalokat, a Katyusát, a Moszkva parti estéket, a Kalinkát. Keresem az erotikát is a műsorban, ezt valószínű a hölgyek könnyed ruházata és előadásmódja jelenti. Mindenféle szót lehet hallani: a szobából a spanyol tévé hangjai szűrődnek ki, az udvaron orosz dalok zengenek, és még a távolból is felérnek ide a különféle nemzetiségű turisták ismerős és ismeretlen beszédfoszlányai. Ez aztán az igazi nemzetközi hangulat! Miközben próbálok minden benyomást, minden kép- és hangfoszlányt egyetlen, mozdulatlan fényképben elraktározni, hirtelen eszembe jut, hogy valami hasonlót éltem már át, sokkal korábban. Igen, mégpedig amikor a már említett nyelvgyakorlaton vettem részt Odesszában és egy nemzetközi hangulatot idéző kollégiumban laktunk, ahol a világ mind a négy sarka képviselve volt a diákság által. Különösen sok hallgató tanult ott akkor Kubából. Talán sokan csodálkoznak azon, hogyan lehetett egy ukrán városban orosz nyelvgyakorlaton az ember. Akkor még az orosz nyelv használata kötelező volt a Szovjetunió minden köztársaságában. A kubaiakkal különösen összebarátkoztunk, akiknek az anyanyelve a spanyol volt, igaz, kissé más kiejtéssel beszélték, mint a kasztíliai spanyolt beszélik. Hirtelen arra is rájövök, hogy az érdeklődésem a spanyol nyelv iránt innen eredhet, hiszen az egyik kubai fiatalemberrel különösen összebarátkoztam és amikor eljött a búcsúzás pillanata, kaptam tőle egy orosz kiadású spanyol nyelvkönyvet. Pár leckét át is vettem belőle. Hová lett vajon ez a könyv? A sok költözködésben talán elveszett. Haragszom magamra, amiért nem őriztem meg ezt az ajándékot örökre. Sokkal jobban kell vigyáznom ezentúl az emlékeimre! A kubai srác emléke azonban még ma is itt él bennem. Csak barátság volt közöttünk, vagy ahogyan még emlegetni szokták a szex nélküli kapcsolatot, nem volt köztünk semmi. Ez a semminek nevezett valami azonban mégis kellemes hatással volt rám, és úgy éreztem, mintha valami újnak a kezdete jött volna el számomra. Minden utazás valami újnak a kezdete is egyben. Amikor visszatérünk az utazás után, már nem úgy látjuk a dolgokat, ahogyan ott hagytuk őket. Éjjel Frankról álmodom. Volt egy fényképem róla. Álmomban lázasan keresem a fényképet, nem találom. Megtalálom viszont a fotót, amit rólam készített egy lopott pillanatban és a hátuljára írt pár sort oroszul és spanyolul. Felriadok. Az álom visszaadott nekem egy emléket. Az a fotó, ez az utóbbi még megvan. Elő kell keresnem! Majd újra elalszom, az álom sajnos nem folytatódik. A következő napot a Kaland-kikötőben töltjük, ahol ezernyi kaland vár a látogatókra. Még sosem jártam ilyen helyen. Egy hatalmas területen mindenféle látványossággal csábítják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Itt vidáman szórakozva el lehet tölteni az egész napot. A parknak öt fő területe van, amelyeket öt nép kultúrája ural: Mediterránia, China, Polynésia, México és a Far West. Ezen kívül van a területén egy Costa Caribe nevű park, ahol a különböző vízi kalandokat lehet kipróbálni. Amikor például a kínai területre belépünk, olyan, mintha Kínában járnánk, kínai zene szól és a kínai kultúrára jellemző ételeket, italokat, emléktárgyakat kínálnak mindenfelé. Rengeteg játék, hullámvasút, csodák palotája van itt, azt sem tudjuk, hová lépjünk be, mit próbáljunk ki. Kis csapatunkban én vagyok az egyetlen felnőtt, a többiek kisebb-nagyobb gyerekek, de ezen a napon én is gyerekké változom. Velük együtt próbálom ki a hullámvasutakat, együtt visítunk a veszélyes kanyarban. A legveszélyesebb hullámvasútra, ami teljesen a feje tetejére fordítja az embert többször is a megtett úton, nem engedem nekik kipróbálni. Aztán még hajóra szállunk, csónakázunk, eredeti kisvonattal utazunk a Vadnyugatra, ahol minden nagyon hiteles, éppen csak nem lőnek ránk. Befejezésül többféle vízi kalandba bocsátkozunk. A legjobban nekem a vízi hullámtutaj tetszik, amire kétszer is felülünk és a leszálláskor csurom vizesek vagyunk, de sebaj, hamarosan megszáradunk, hiszen még mindig erősen süt a nap. Lassan készülődünk haza. A sok kaland kellemesen elfáraszt bennünket és a hangos zene lüktet tovább a fülünkben még akkor is, amikor buszra szállunk. A sok élmény közül a legnagyobb az volt számomra, hogy vissza tudtam térni a gyermekkorhoz, hogy újra megtaláltam magamban azt a kislányt, aki a tanyasi lét csöndes magányában álmodozott arról a sok szép dologról, ami vár rá a felnőttek csodálatos életében. Az élet néha tényleg csodálatos, csak nem szabad elfeledni gyerekkori vágyainkat és főként nem szabad leszokni az álmodozásról!