Pikárdia szépséges tájai 2. rész

Párizstól nyílegyenesen fut ki északra a fő közlekedési útvonalak sorszámozásában az első. Az 1-es út Beauvais városán át a La Manche-csatorna partjaira visz. Beauvais, a kb. 70000 lakosú város 75 km-re fekszik Párizstól és Oise megye székhelye. Ez az egyetlen város, amit ismerek Oise megyében. Ezt a nemrég, 2004 tavaszán megnyílt repülőterének köszönhetem. A Budapest-Párizs-Beauvais járatokat a magyar érdekeltségű Wizzaire légitársaság üzemelteti. A „fapados” járatokként emlegetett útvonalak népszerűsége egyre nő az utasok körében, mert jegyei olcsóbbak, hiszen a jegyek árában nincs benne az étkezés, és a zsúfolt, szinte kiismerhetetlen Charles de Gaulle repülőtér helyett erre a szimpatikus, kedves kis reptérre szállítja az utazni vágyókat. A járat ülései egyébként kényelmesek, berendezései biztonságosak, a személyzet készséges. A Beauvais-be érkező utasokat, akik ezt óhajtják, autóbusz szállítja Párizsba, és ez az út szintén benne van a repülőjegy árában. Még a gallok alapították a várost, amely súlyosan megszenvedte a második világháborút, az 1940-ben lezajlott légitámadások több városnegyedét lerombolták. De megmaradt csodálatos katedrálisa és a város néhány ősi épülete, temploma. Talán kevesen tudják, hogy Beauvais-nek is megvan a maga hősnője, aki nem annyira híres, mint Szent Johanna, az orléans-i szűz, a város lakói mégis a vele azonos tiszteletet adják meg Jeanne Laînének, a Szekercés Johannának, aki 1454-ben született és 18 évesen hősi módon védte meg szülővárosát a burgundiai herceg, Charles de Téméraire (Merész Károly) ellen. Bármikor leszállok Beauvais-ben, a kicsi, még egészen be sem fejezett, de nagyon szimpatikus repülőtéren, ismerőseink már messziről integetnek és a találkozás öröme, valamint a csomagok elhelyezése után elindulunk Longueau-ba, városunk testvérvárosába. Ilyenkor mindig megcsodálom messziről, a házak közül kiemelkedő Saint-Pierre (Szent Péter) székesegyházat, amelyet a kövek muzsikájában a „Befejezetlen szimfóniának” mondhatnánk. Ha a tervek szerint készült volna el, a legnagyobb lett volna a gótikus katedrálisok között. Így is ámulatba ejt architektúrájának merészségével, monumentalitásával: a középkor technikájának utánozhatatlan remekműve a szentély, amelynek a boltozata 48 méteres magasságból kezd felívelni. Az egyik prospektusban azt olvastam, hogy korának a legmagasabb gótikus szentélye volt Hihetetlen gazdag a késő gótika jegyében elkészült két oldalhomlokzat. A nagy francia építészcsalád, a Chambiges-ek legelső művésze, Martin készítette, itt is halt meg, munka közben, 1532-ben. Még ebben a megyében maradva, feltétlenül meg kell említeni Ermenonville-t, egy pár száz főnyi lakossal rendelkező kis falut, amit 1763-ban örökölt, mint birtokot, egy márki, René de Girardin, Rousseau lelkes tanítványa. Nyomban nekilátott a rousseau-i tanok szerint „megszépíteni a természetet”: parkot teremtett a homokon és a mocsaras talajon, ahol minden második lépésre jelképes szobrok, elgondolkodtató feliratú kőtáblák várják a látogatót. 1778-ban a beteg és öreg Rousseau a márki meghívására ide vonult vissza. Itt élte utolsó hónapjait. A parkban, egy kis tó szigetén, a Nyárfák szigetén temették el. A forradalom idején a Konvent elrendelte, hogy a nagy gondolkodó földi maradványait a Panthéonban helyezzék el. Rousseau első sírja és az egykori szobája eredeti berendezésével, azóta is valóságos zarándokhely. Rengeteg felfedezni való vár az utazókra még ebben a megyében, például Chantilly és Compiègne híres várkastélyai, a Chantilly várat gyönyörű park veszi körül és múzeumában olyan alkotók képeit láthatjuk, mint Poussin, Delacroix, Raphaël, Ingres. És feltétlenül meg kell kóstolni a tejszínhabot, aminek a francia neve „crème Chantilly”. Compiègne kastélya Louis XV (XV. Lajos) uralkodása alatt épült és a második császárság idején ősszel császári rezidenciaként szolgált. Noyon ismert katedrálisát sem szabad kihagyni a látnivalók közül, amelyről a híres szobrász, Rodin azt mondta, hogy „az összes katedrális közül ez a legharmonikusabb” és Calvin személyisége uralja, aki itt született. Vég nélkül lehetne még sorolni a látnivalókat ebben a megyében, amelyek még számomra is felfedezésre várnak. Pikárdia három megyéje közül Somme megyét ismerem a legjobban. A megyeszékhely, Amiens csodálatos nevezetességeit már többször megcsodálhattam és annyi szép, maradandó emléket gyűjtöttem össze erről a városról és a tőle 5-6 kilométerre található Longueau nevű kis községről, hogy bemutatásukkor nehezen tudom gondolataimat a megfelelő mederbe terelni. De essen egy pár szó először a megyéről! A megye területe 6175 négyzetkilométer. Azt szokták mondani, hogy Somme megyének nagyjából derékszög formája van, amelynek a kisebbik oldala, a La Manche csatorna mentén 60 kilométer, a másik, nagy szakasz pedig dél-kelet-észak-nyugat irányában 120. Természetes határai nyugaton a tenger, északon az Authie völgye, dél-nyugaton a Bresle völgye. Keleten és délen nincsenek természetes határok, itt a határ a már említett két megye. Határos még két másik tartomány, Nord (Észak) Pas-de-Calais, és Normandie (Normandia) Seine-Maritime megyéivel. Felszíne síkság, kisebb dombokkal és völgyekkel. Felszíne nem haladja meg a 150 méter magasságot, kivéve az Arguel hegyet, ami 210 méter magasságig emelkedik. A Somme folyónak sok kis mellékfolyója van, a jobb partról ágazik le például az Ancre, a Hallue, a Nièvre. A bal partjáról pedig az Avre, a Selle, a Landon és az Airaines, amelyek változatossá teszik az egyébként egyhangú tájat. A számos kisebb-nagyobb tó pedig a pecázni kedvelőknek nyújt alkalmat a kikapcsolódásra. A Somme folyó öblének területe, ahol kiszélesedve beleömlik a La Manche-ba, a természeti világörökség részének számít. A pikárd tengerpart számos kikapcsolódást nyújt a szabadságukat itt eltölteni vágyóknak. Különös hangulata van a parton található kis városoknak. A különféle színű házak együttes harmóniája, a színes forgatag, a fények, amit a képeslap és a fotó sem igazán tud visszaadni, megragadják az ember képzeletét, és csak forgatja a fejét, mert mindent szeretne „lefényképezni” a szemével. Egyik alkalommal szeptemberben jártunk itt, hideg idő volt, de a bátrabbak még fürödtek a La Manche-ban. A parton lévő, rengeteg, kisebb-nagyobb furcsa formájukkal meglepő kavicsok között hosszú órákon át lehet böngészni és keresgélni. Némelyik olyan, mintha szobrász készítette volna, és valamilyen alakot fedez fel bennük az ember. A természet mindig újabb és újabb csodákat tár elénk: órákig lehetne itt sétálni, újabb szobor-kövek után kutatva, szinte mindet el akarná vinni az ember emlékül… Talán a természet a legjobb szobrász? S körös-körül a végtelen tenger, a sima, nyugodt víztükör. Nézem, a hullámokat, lábamat belemártom a vízbe, mintha valamilyen gyógyító varázserőben hinnék. Szeretném elraktározni a tenger illatát, megőrizni a színét, a lágy, apró, finom hullámok közelségét, amelyek végtelen nyugalommal töltenek el. Érzem a szél simogatását, az a benyomásom, hogy eggyé válok a vízzel, a széllel, a kavicsokkal. Nincsenek gondolatok a fejemben, csak kellemes érzések és benyomások a végtelen víz láttán. S hirtelen rájövök, hogy ebben a lelkiállapotban az ember egyszerűen csak létezik, s ez ettől ilyen csodálatos és megnyugtató.