A pásztor, aki nem ért oda

A többiek időben elindultak Az éj a csillagok alatt reszketett Az emberek sorban suttogtak: A Megváltó ma megszületett. A pásztor csak bólintott, megforgatta kezében a botot, és nézte, hogy a parázs csillogott. Ő még a tűznél melegedett Még egy korty csak egy pillanat Nem is tudta miért nem sietett S már messze ragyogott a csillag. Talán nehéz volt a szíve, vagy a csodától nagy a félelme, bántotta tán koszos ruhája szégyene? Azután útnak indult végre A dombok mögött csönd maradt Már csak a por volt kísérője Lelkéből csak mély sóhaj szakadt. Mások nyomát nem találta, mint bűne, oly súlyos volt lába, nem segített lelkén senki vigasza. Évek múltak a nyáj megfogyott Az ő haja deres lett, a szeme mély Öreg házban gyertyaláng pislogott Egy este későn a falu legszélén. Lángja lobbant, mint valaha, sírt a gyermek, tán angyal szava, csak segítségért kiáltott egy anya. A pásztor kézbe vette a gyermeket A kis test melege beégett szívébe És akkor minden lényeget megértett Nem érhet oda mindenki éjfélre. De aki egyszer erre az útra tér, mintha újra megnyílna neki az ég, eljön hozzá s megérinti őt a magas fény. Így nem járt ő Betlehemben soha Krisztus jászolágyát nem is láthatta De később megszületett neki is a csoda s megérkezett a Megváltó elfogadása. Mert az út célja nem a sietség, hanem az úthoz való megérkezés, a hit: a Gyermek felnőtt és bennünk él.