A szerelem természete

A szerelem a pillanatban születik, amikor tekintetek találkoznak, de nem csak a perc szüli csupán. Ősidők óta bennünk lélegzik, rezgései szívünkben lapulnak, miből életre kel a tiszta láng. A szerelem néha vad tűz, vagy inkább parázs lelkemben, mit szélviharok felélesztenek. Megszokott rendet elűz, éget, majd gyógyít, s újra megsebez, ígér és elvesz, felforgatja életemet. Van úgy, hogy zárt ajtók mögé bújik, én is hallgatok vele együtt, ám az érzés akkor is él bennem. És amikor az ajtó hirtelen kinyílik, gyanítom én már legbelül, eddig csupán félhomályban éltem. Ismeretlen nyelven beszél hozzám, hol kérdés jön, hol vallomás, olykor szemérmes, máskor rám nevet. És én azonnal értem, pedig néha fáj, egyszerre kínkeserv, s édes álmodozás, bármit hoz is, üresek nélküle a szívek. A szerelem néha olyan magányos, mint a könyv, mit asztalon hagytam, nem volt bátorságom végig lapozni. Máskor érkezése véletlen s játékos, előcsalja mélyből mosolyomat, ez az igazi varázs, szeretném hinni. De leginkább olyan, mint hazatérni, forró levest találni a tűzön, megérkezni oda, ahol vártak rám. És ha újabb vihar készül kitörni, maradok, nem lépek át a küszöbön, remélve, hogy újra átélem e csodát.