A szív ritmusa

Reggel a fény még csak ébredezik, már pittyegnek az üzenetek. Valaki válaszra vár, valahol új hír születik, futószalagon rohannak percek, s mit az imént olvastam, elavult már. A Föld egyre sebesebben forog, szívem szokja az ütemet, néha mégis úgy tűnik, elszalasztom a pillanatot, mint magányos kis szigetet, melyért érdemes a napot megélni végig. Vannak még csendesebb csodák, egy meghitt beszélgetés, hol nem a kijelzőt lesem, s a tekintet nem siet tovább. Vagy egy rövid séta a nap végén, mi nem máshová, önmagamhoz vezet. Nem is az idő lett kevesebb talán, a napok diktálnak nekem, a ritmust nem én szabom. Kattintásokban villan a tudás, s a megállásról el is feledkezem. A lassítás művészetét csak tanulgatom. Talán nem is kell a lassúbb világ, csak megállni a rohanásban, időt hagyni a szívnek, hogy elfeledett saját ritmusát újra megtalálja abban a dallamban, mi a nap zajos sodrása előtt még létezett.