A világ rejtett dallama

Mielőtt kimondtam a szavakat, már ismertem a zenét. Anyám szívének lassú dobbanása volt az első dallam, mely körül ölelt, mint esti puha árnyék a falat. Azóta zenében élek. Egy madár reggeli kiáltása, esőcseppek halk koppanása, a szél, ahogyan végigsuhan az öreg fák lombjai alatt, mind annak a titkos kottának szétszórt hangjegyeit suttogja. Van, hogy a zene nevet. Táncol a nyári tereken, gitár pendül, hegedű sír és vigad egyszerre, s az emberek arcán ragyog a világosság. Van, hogy megszólal egy dallam, s egyszerre újra látom azokat, kik már messze járnak. Egy hang, egy elfeledett refrén és a múltból valami visszatér, akár az alkonyi harangszó a dombokon túlról. A zene jobban tudja, mint a szavak, fényt gyújtani hogyan lehet a bánat mély vizében. Hogyan őrizhető meg a pillanat régi lemezek zenéjében. Egyszer majd csend lesz mindenhol körülöttem, de én hiszem, távoli csillagok zenéje, tiszta és szelíd, mint otthont adó dal, elkísér és örökre velem marad. S miként szívem a világ titkos hangjaiban elmerül, Rájövök, mindenhol zene vesz körül.