Ablak a világra

Egy üvegkeret, négyszög alakú csend, kint zajlik az élet, megreked itt bent. Az ablak csak egy tárgy, mondjátok folyton, de maga a fény szomorkás napokon. Általa látom a napfényt, a nyarat olyan, mintha ledöntené a falat. És néha úgy érzem, eggyé válok vele ablak két oldallal, nézek ki és be. Mert lehetünk ablak, ha nyitva a szív, ha beengedjük azt, mi igazán hív. Szavaink üvegén más is áttekint, s feltárulnak mélyen rejtett kincseink. Gyermek szemével az ablak a csoda, idősebb számára emlékek sora. Ablak a reggelre, fényre és hangra s olykor a lélek is rálát magára. Nem csak a ház falaiban lakozik, énünk legmélyén is némán megbújik. Ha kinyitod, hallod a világ szavát, becsukva megőrzöd a csend hatalmát.