Álmok erdeje

A könyv nyitva van, emlékszik rád. Betűiből ösvény fonja át az erdőt, hol a csend beszél s a szív egy régi fényt remél. Fák között ring az a pillanat, hová vágysz, hol álmodban haladsz. Kék ég szűrődik át az ágakon, s szívedben már oszlik a fájdalom. A tükör nem ítél, mosolyog rád, ígéret van benne, amit ott látsz. Nem múlt néz vissza, nem a tegnap, hanem egy arc, mely hív és elfogad. Ha átlépsz, semmi nem hagy el, csak egy olyan helyre érkezel, hol talán saját utadra lelsz, s megtalálod, mit régen keresel. Álom-e mindez vagy valóság? Te már tudod az idő válaszát. Mert lépni annyi, mint hinni még, hogy fény lesz abból, ami rég csak suttogás volt, halk remény.