Avar rejti szívem

Avar zizeg, ők kéz a kézben haladnak, mosolyukban csillan az őszi fény. Nézem őket, kik csendben haladnak, mint álom, mit elvett tőlem a remény. Arany levelek táncolnak körülöttük, a szél dúdol halk emléksorokat. Én meg csak várok, árván mögöttük, nem jön, ki feloldja magányomat. Talán van, kinek nem ad párt az ég, ki egyedül járja az út porát. Mert mit is remélhetne az még, ki nem találta eddig sem a társát? Most sápadt hold kísér az úton át, s árnyékom lépdel csak velem. Leveleiket egyre hullatják a fák, talán az avar rejti el bús szívem…