Az a másodperc

Nem volt hangos szó, nem volt vád, sem könnyek áradata. Csak egy másodperc, amikor a kezed nem szorított vissza. A levegő köztünk megrekedt, mint egy kimondatlan ítélet. A szoba falai közelebb léptek, a jövő távolodott, s a hajszálrepedéseken át messzire osont. Láttam rajtad, hogy bár lábad nem mozdul, nem az ajtó felé nézel, hanem azon túl. Valami bennem akkor roppant össze, nem tudom, vajon a szívem volt-e, vagy kint jeges táblák. Inkább az a vékony híd lehetett, mit naponta szívünk épített, hogy elérjük egymást. Egyetlen jajszót ejtve leszakadt, azóta is, amikor csend van, még hallom zuhanását.