Az a másodperc

Nem volt hangos szó, Nem volt vád. Sem könnyek áradata. Csak egy másodperc, amikor a kezed nem szorított vissza. A levegő köztünk megrekedt, mint egy kimondatlan ítélet. A szoba falai közelebb léptek, a jövő távolodott s egy hajszálrepedéssel kettéválva messze osont. Láttam rajtad, hogy bár lábad nem mozdul, nem az ajtó felé néztél, hanem azon túl. Az a pillanat nem volt zajos, Sem drámai, mégis súlyos. Mint amikor a jég belülről töredezik, de a felszín még épnek látszik. Valami bennem akkor roppant össze nem tudom, vajon a szívem volt-e? Vagy csak jeges táblák? Inkább az a vékony híd lehetett, mit naponta szívünk épített, hogy elérjük egymást. Egyetlen nesz nélkül leszakadt. És azóta, ha csend van, még hallom zuhanását.