Az idő íze

Amikor feledni véljük a világ zaját, és a múlt mesél a ráncainkon át, az ember számolni kezdi az éveket, kérdezi: vajon mi maradt még nekem? Fiatalon az idő csupán csak játék, s futunk, mintha végtelen lenne a tájék, de egyszer csak hirtelen eljön a pillanat, s megértjük, minden perc varázslat. Ma már másként nézem én is a napot, ha tehetném, kerülném az alkonyatot, nagy kincs lett minden egyes hajnal, amikor megajándékoz egy új nappal. Így az idő lett a legjobb barátom, hozzá beszélek, vele alkudozom, mindent megadhat, de el is vehet tőlem, a hátralévő idő az én féltett kincsem. Annyi mindent tennék még, ha lehet, átélném újra a gyerekkort s a szerelmet, szorosabban ölelném múltat, jelent, jövőt, féltve óvnám a perceket s a maradék időt!