Bakancs a küszöbön

A jegy a zsebemben már csak gyűrött papír, nem visz át tengeren s nem írhatom a hírt, hogy megérkeztem. A bőrönd a falnak dőlve áll, mint néma szobor, mely már hiába vár, ránézni is gyötrelem. Látom a várost, hol nem jártam sosem, a sok nevezetességet így nem ismerem, csak a netről. Minden kávézó zárva maradt előttem, mi most tüskeként szúrja a szívemet, mint rózsa a kertből. Kipakolni bőröndből a legnehezebb súly, ruhákat s reményt, mit elnyelt az új helyett a megszokott fal. Az ember ilyenkor szomorúvá válik, amikor nem jut el a vágyott utazásig, sokáig a peronon marad. De a táj nem vész el, csak várat magára, ezért még nem kerül lakat a világ kapujára, új terv kell csupán. Fáj, hogy a bakancs ma a küszöbön pihen, de az út ott van legbelül, mélyen szívem algoritmusán.