Cinkos idő

Csak átölelték egymást ugyanazzal az erővel, egyikük sem kérhet többet, de adni sem akar kevesebbet. Abban az ölelésben nem nő és férfi volt, nem tegnap és holnap, csak két ember, abban a hangtalan pillanatban pontosan ugyanott létezett. Teljes volt és meghitt, az idő cinkosan kacsint, és a világ elfelejti, hogy tovább kellene menni. S egy láthatatlan mérleg éppen egyensúlyba billen. Elengedték egymást… a világ újra megmozdult s az idő kattogva elindult. Ölelésed nem akartam magammal vinni, ott akartam hagyni, nem pedig megőrizni. Mégis maradt, mint bizonyosság, hogy figyelt ránk a világ, s én veled voltam, abban az egyetlen mozdulatban.