Csak poénkodtam

Napok óta válasz nélkül hagytam kérdésedet. Csak hallgattam. Te még egyszer feltetted, s kimondtad a végső üzenetet. Azt feleltem, legalább nem kell ezentúl két fogkefét vennem. Nevettél. Vagy csak úgy tettél. Majd a kulcsot kerested, én meg a szavakat. De csak néztem, ahogy kabátodat felveszed, mintha a kint lenne a fontosabb. Az ajtó becsukódott. A szobában minden elmosódott. Majd leültem, még mozdult kezem, mintha folytatnék egy mondatot, s az életet… veled. Csak… el nem mondtam, amit kellett volna. Csak poénkodtam. Leültem és vártam, hogy történjen valami. De nem jött semmi. Csak szorítás a mellkasomban, mintha belül nem lenne helye annak, mit ki kellett volna mondani.