Ébredő föld

A hó még álmot őriz a föld tenyerén, hideg takarója lassan enged. De a csend alatt már lobban a fény, s tavasz szárnya bennünk is rezzen. Lila ibolya bújik a dér alól, szirmai titkot súgnak a szélnek. Fehér hóvirág hajol a naphoz, köszönti az új reményeket. A tél még itt lépdel a kertek alatt, de hangja olyan, mint távoli ének. Föld mélyén zöld álmok mozognak, és lassan mind a felszínre érnek. Talán bennünk is olvad a jég, régi csendekből dal fakad újra. Rügyek fordulnak a fény felé, s szívünk is így borul tavaszba.