Élet

Akkor szorítom őt a legjobban, amikor kisiklik kezem közül. Akkor imádkozom érte kérőn, amikor a szívem mélyre merül. Ha nem fájna semmi, nem is tudnám, hogy dobog még bennem az élet. Ha nem barangolnék bánat útján, nem ismerném a boldog szépséget. A könnyek hullnak, mint esőcseppek, de a föld alatt magvak szunnyadnak. A sebzett mellkas minden sóhaja édes reményt hoz új tavaszoknak. Nem engedem ki ujjaim közül, ha szaggatja, tépi is lelkemet. A fájdalom bőszen azt suttogja, még lángol a tűz és reményt éltet. A hajnal mindig vissza- visszatér, még ha túl hosszú is volt az éjjel. A fény nem szól, csak beoson, átölel halkan, tiszta reménnyel. Így tartom markomban az életet, még ha remegve reszket is bennem. A létezés édes fájó gyönyör, és minden cseppjét meg kell mentenem.