Életem dallama

Ablaknál áll egy régi gramofon, lemeze mint ég narancs alkonya, sercegve forog, egyre csak forog, mintha az időnek lenne a hangja. Gyertya ég, lángja apró karmester, árnyékokat vezényel a falon, és a kották megsárgult lapokon suttogni kezdenek. Oly titokzatos dallam ez, mely betölti egész lelkemet, gyermekkori játékokat idéz meg, első búcsúkat, kimondatlan neveket, várakozást egy ablak alatt, titkos helyeken lopott csókokat. Ez a dallam tud mindent rólam, tudja, mikor szerettem s csalódtam, élet vizén miként hánykolódtam. Egy refrénben ott lapul nevetésem, egy elnyújtott hangban az is ott van, mit kimondani sohasem mertem. A lemez forog, megidézi az éveket, sodor magával át az életen, mint folyó, melynek minden hullámára emlékezem. Ha végére ér a lemez s elhallgat, tű megcsikordul a dallam végén. Megőrzöd-e majd a régi kottákat? Elsuttogják neked ki is voltam én.