Emlékké lettél

Nem hervad tovább, csak némán ott van, könyvjelzőként pihen a sűrű sorokban. Egy préselt szirom, színét rég elvesztette, de a percet, azt a percet, örökre megőrizte. Ujjbegyem alatt a papír érdes múltja, az el nem mondott szót is újra meg újra fülembe súgja, mint távoli, halk zengés, hol nincs már fájdalom, csak megbékélés. Titkos kincsem vagy, mi rejtve él örökig, halvány fényed lelkemet zenével betölti. És olykor, ha csendesül a világ zaja kint, könyv kinyílik s rám mosolyogsz megint