Eső-tánc

Az úttest feketén izzik, késő nyár van, lámpák aranyát ringatja az eső. Ő ott áll, mezítláb, szakadt farmerban, feltartott kezében egy pohár pezsgő. Mintha a világot akarná abban az egyetlen kortyban beszippantani. Forgása vad, szabadsága szikra, rajta dobban minden vízcsepp. Minden fény mintha belé hasítana, hosszú haja, mozdulataival libben. Mintha a város lüktetése a testén keresztül zuhanna a végtelenbe. Az autók harsogó dudái mögött talán megértés, irigység kúszik elő. Vagy közöny szuszog, fáradtság nyög, Mit sem törődik ezzel a táncoló nő! Mert amit mások nem mernek, ő boldogan megteszi, boldogan táncol. Táncol, mint akinek nincs holnap, nincs szabály, csak a jelen vad és fénylő igazsága. Az eső úgy hull rá az autók között, mintha ő maga lenne a nyár szép és igaz vallomása. Ő pedig csak forog, mint akihez sosem ér el az idő, csak a fények, csak az eső, csak a pillanat örökkévalósága.