Fényből szőtt csend

A tél a háztetőkre halkan ráhajol, mint régről őrzött halk imák szava, s a csillagfényből lassan kibomol múlt időknek minden karácsonya. A fenyőágon gyertya lángja remeg, és fényében évek emléke táncol, elhozza a csönd csodáját szíveknek s minden álomból új reményt rajzol. Kint hó hull, bent lélek melegszik, az idő megpihen az ablak páráján, érzem, most minden igazzá válik, a szeretet megállt az év körhintáján. Télből ünnep lesz, fényből varázs, szívből szó, mely átölel s ott marad és míg a világ a havat hordja vállán, szívemet reménnyel tölti el a pillanat.