Folyó partján

Sziklák között víz suttog, hűs tenyere bánatot simítja. Felhők lassan úsznak tova, és eltűnnek bús gondolatok. Napfény fonja aranyszálát virágok törékeny szirmára. Szél ringat, mint anya karja és elűzi szívem fájdalmát. Lelkem a fényt úgy óhajtja! Minden tiszta, mint a hajnal. Sok gyötrő emlék elillan, s oldódik lét szomorúsága. A csend mélyén én vagyok, ki újra lát, ki újra hall és érez. Minden lüktet és élő lesz, világ zenéje bennem harsog.