Hulló levél

Őszi szél sodorja sorsom, színes levél, halkan búsong, egykor élt a nyár melegén, ma már csak gyengéden susog. A fák könnye lehull örökre öltözve vörösbe, s aranyba, mintha mindegyik levél egy élet-történetet hordozna. Szél rázza a fákat, üres ágakon visszhangként marad a múlt, a levél, mely elindul útján, többé a törzshöz nem simul. Szívünkben is így oszlik a fény, ősz öleli körbe csendesen, minden levél, mely földre hull, egy búcsúszót rebeg ott benn. Mégis megszépül a veszteség, mert a levél békében pihen, s amit elvisz a szél, az ott marad szívünk mélyén, csendesen.