Idővonalak között

Mi lett volna, ha olykor másképp lépek? Ha néhány kérdésre nem úgy felelek? Mint a Moirák tekerték életek fonalát, mi döntésekkel alakítjuk a magunk sorsát. Álmomban néha vissza-visszatérek olyan helyekre, ahol sokat nevetek. Majd fehér ruha rejti szerelmes szívemet, de a szél, mint illatot, széthordja az emléket. Mi lenne vajon, ha tényleg visszatérnék? Megölelném azt, ki tovatűnt már rég? Így szólnék magamhoz: Indulj, merj élni! De a múlt némán néz, nem lehet cserélni. Talán nem is kellene mindent újraírni, fájdalmas emlékek tanítanak kibírni. Időutazás? Persze! Csak kósza álom, s benne magamat ott újra megtalálom. Tudom, a lépés, bármerre is vitt engem, része lett annak, ki évek során lettem. Már nem keresgélek, nem kell új irány, haladjon az életem a maga fonalán! Játszadozom emlékekkel újra a fejemben, ám dönteni nekem kell s itt a jelenben. Képzeletem száguld, de szívem azt súgja: Köss békét a múltaddal, ez az ember sorsa.