Illatod

Bőrfotel karfáján árva kék kardigán csendesen pihen, mintha még őrizné a vállak melegét, hozzád hűségesen. Az a kék kardigán azóta is téged vár, hangtalanul, mint ki nem tudja, gazdája elhagyta, elment szótlanul. Illat is csak kérdezget, hová tűnt el a test, míg ő ott ragad, téged el nem ereszt, rám leheli nevedet, orromban megtapad. Azt a kék kardigánt a szívemhez vonnám, emléked ölelve, azért hogy elhiggyem, volt valaki nekem, ki óvott s szeretett. Az illatod visszatér, ha leül esténként a csönd ide mellém, nem beszél, nem faggat, sokáig marad, nem enged el még.