Könyvem kapuja

Könyv kitárul, benne fény lélegzik, lapjai közt egy másik idő szikrázik. Nem kér hangosan, csak int halkan, lépj át, ha tudni vágyod, ki is vagy! A sorok tükrök, bennük az arcom él, régi félelmek közt új remény beszél. Nem menekülök, megérkezem végre, a csend megtanít válaszolni a miértre. Mindez múltam már, nem üres a lap, nézem a foltos, összegyűrt oldalakat, esők áztatták, viharok jól megtépázták, látom ott mások kezeinek vad nyomát. Vajon a sors írja vágyakozó soraimat, vagy csak betűt, számot és irányt ad? A történet az enyém, bárhogy is van ez, számomra már nem is ez a lényeges. Marad-e tintám a méltó befejezéshez?