Levél

Kezemben írott lap, szavaknak otthona, s a szívem minden rezdülését hordozza. Betűim lassan hullnak, mint a fák alatt a szél viszi tova az őszi, sárga álmokat. Az ősz is ír, aranyló, csendes üzenet, a lombok közül szórja szét a levelet. A szél a postás, kéz helyett ő nyújtja át, s a földre írja múltjaink emlékdalát. Ha elolvasnád, értenéd talán szavam, minden válasz ott rezeg az avarban. Az ágak közt a susogás is rólad szól, amikor levél végén a kedvestől búcsúzol. Ha majd kezedbe veszed egyszer levelem, súlyát a hulló falevelekben is megleled. Üzen a szív és üzen a táj, a csend, a szél minden levélben te vagy, akihez beszél. Az írott szó s a lomb is hozzád száll, mindkettő halkan int, búcsúzni muszáj. Papíron szívem, ágon csend a felelet, kétféle levél, mégis közös az emlékezet.