Magamhoz közelebb

Egy este elindultam, múltamat el akartam hagyni. Kabátban, felemelt fejjel, mintha tudnám, hová akarok menni. Azt hittem, ha sokáig megyek, elmaradnak mögöttem az elhibázott lépések, melyeket így elfelejtek, s újra meghozom döntésem. De a sarki pékségnél elfogyott a lendületem. Friss kenyérszag terjengett, meg valami furcsa béke, és hirtelen nagyon emberinek tűnt minden tévedésem emléke. Vettem két kiflit, pedig éhes nem is voltam. Aztán leültem egy padra, és arra gondoltam, nem is kéne menekülni, csak nem haragudni ennyire magamra. Messze nem jutottam azon az estén. Talán csak egy kicsit magamhoz közelebb értem én.