Mesél a fiók

Fiókomban mindent tartok, egy kulcsot melyhez már nincs ajtó, egy gombot az egyik régi ruháról, egy kavicsot mit egyszer zsebemben hazahoztam sokáig őrizve a partot. Már nem emlékszem csak arra, hogy egyszer fontos volt egy darab a világból. Akkor is úgy hittem, zsebben majd fiókban a dolgok engem is megőriznek. Van itt egy megsárgult cédula, két szó áll rajta: majd holnap. A sejtelmes ígéret, már régóta csak tegnapok része. Van még egy elszáradt virág, egy levendulaszál, már régen nem illatozik. Mégis, ha megérintem, egy nyári délután kinyílik, amikor a csendnek neve volt, úgy hívták szerelem. A csoda nem az, hogy az idő megáll, hanem hogy egy cédula, egy gomb, egy néma kulcs, egy elszáradt virág s egy kavics még ennyi év után is nálam otthonra talál. Egyszer valaki majd kihúzza a fiókot, talán értetlenül mosolyog ezeken a jelentéktelen dolgokon. Aztán zsebre teszi a kavicsot. És anélkül, hogy tudná, az én mesémet folytatja tovább.