Minden nyár emlék

Nyár jön, majd tovaszáll, ringó kalász, napfény-ernyők, régi szoknyám színe fakul, de őrzöm rajta a mezőt. Az ég mindig kék, de mégis más, vállamon szalmaszál-illat, arcomra nap csókolt szeplőt, s időm csak futott, mint a patak. Volt egy nyár, mint visszhang, nevetés a régi híd alatt, egy fiú édes félénk csókja, s a csend, ami utána maradt. S volt egy kutya, Bodri, a foltos, együtt futottunk réteken át, megértett engem szavak nélkül, mint egy régi játszótéri jó barát. Majd fák árnyékos hűse alatt babakocsit toltam csendesen, lágy lombok simították vállam s ringott a világ két szememben. Volt, hogy a nyár csak úgy elsuhant, de otthagyta virágok nyomát, s egy ölelő kar a konyhában, elhozta bánatok vigaszát. Most lassabban járok fák között, s minden levél lágyan rám nevet, tudják, bennem él minden egyes nyár, s szívemben őrzöm az éveket.