Nyár emléke

A nap lassan ébred, arany fénye éget, megrezzen a tenger, a szél is árnyat vet. Homokba süppedő mezítlábas léptek, messziről halk dallam, hívnak az emlékek. A parton a hullám játékosan táncol, kavicsot görgetve, halkan súgva dúdol. Bőrömön a napfény csókot hagy, majd ölel, Ismerős hang csendül, nevetés csilingel. Emlékszel még? Forró homokon táncoltunk, arany szálakat font körénk a nap fénye. Minden este hullámok elé futottunk, ez a nyár örökké tart, szívünk így hitte. Majd éjjel csendben üldögélve a parton, a csillagokba mennyi szép álmot szőttünk! Tenger sós csókja remegett ajkainkon és közös dallamra vert szerelmes szívünk. Eljött az ősz és hideg szél járja át szívem, lehulló falevélként szállt tova a nyár. Ha látni akarlak, csak lehunyom szemem, és lelkem mélyén az emléked visszajár. Hívogat tenger vizének morajlása, hullámaiban lakozik ölelésed. Vad szél hajamba kap, nevedet kiáltja, hangod után sóvárog, de nincs felelet. Mozdulatokkal te töltöd meg a testem, amíg itt vagyok, amíg tart ez az álom. A nyarat veled mindig ismét megélem és benne magunkat újra megtalálom.