Ősz tanítása

Már nem kiált be fény az ablakon, csak bekopog halkan, mint egy emlék. Reggelek ködét érzem ajkamon, s oly hamar eljönnek csöndes esték. Fák levetik nyári ruhájukat, és nem szégyellik kopasz testüket. Mit mi nem, ők vallják önmagukat, s tudják, vég után jön az új kezdet. Az utcákon sárgállik a csönd is, mint járdaszegély mentén levelek. De ki tudja, kinek mit súg mégis, mint az el nem küldött üzenetek. A pad még őrzi a nyár melegét, csak egy öreg, kabátban üldögél. Régi emlék melengeti szívét? Vagy már vajon csak a csönddel beszél? A szél sem rohan, inkább csak kérdez, ágakról súlyos válasz hull földre. Madarak dal helyett elrepülnek, és délnek indulnak, tudják merre. Az ősz nem sír, és soha nem gyászol, megmutatja, mi az elengedés. Sem nyárral, sem a téllel nem dacol, elfogadja, hogy léte véget ér. Természet tanít, avarban lépve lombok alatt lelassul a világ. Megyek tovább, egyre csak lépkedek S minden lépés ünnepi imádság.