Sütés helyett tere-fere

Megszólalt telefonom jól ismert dallama és rám köszönt a barátnőm vidám hangja. „Szomorú nap van, süssünk együtt valamit!” „Rendben” mondtam „akkor majd várlak itt”. El is kezdtük a munkát nagy lendülettel, elűzzük az esőt egy finom sütivel! Kikaptuk a tálat, liszt, tojás meg minden recept is megvolt, valahol egy füzetben. „Emlékszel még, mikor kirándulni mentünk?” És nevetve hosszas mesélésbe kezdtünk, hogy ronggyá áztunk egy júliusi napon, ebédünk pizza volt buszmegálló padon. Közben a vaj még ott van mindig a pulton, a kakaót hol keressem, azt sem tudom. „Mi lett azzal a férfival, tudod, kivel?” És jött az újabb sztori sok nevetéssel. Beszéltünk mindenről, életről, zenéről, régi emlékekről, családról, reményről. Tálban a tojás talán már meg is romlott, a liszt meg a konyha kövére szóródott. Mire észbe kaptunk, már besötétedett, ki sem nyitottuk a receptes füzetet. De valami mégiscsak megtörtént aznap, barátságunk, éreztük, egyre szorosabb. Nem lett süti, de született egy újabb nap, mit emlegetünk majd, ha jönnek rosszabbak. Nem megy minden simán, ha barátnőddel vagy, de egy szép élménnyel lettünk gazdagabbak.