Szavak mögött

Gyermekként könyveket lapoztam, álmaim ringatta versek ritmusa, prózák mélyén titkokat találtam, s minden lapon kinyílt egy új csoda. Megláttam, a szavakban tűz lobog, érzelmeket rejthet egy-egy mondat, s a világ, bár néha vadul morog, megszelídül s megnyugvást is hozhat. Azután jött a vágy, én is írni akarok, nemcsak olvasója lenni a soroknak, választ küldtem - kezem tollat fogott - a bennem kavargó zord viharoknak. Belső énemet fehér papírra szórtam, gyász, remény, fény, emlékek kottája, minden sorban önmagam szóltam, segített nekem a szavak tisztasága. Írásba menekülök, ha szorít a világ, gond szava halkul, ha sorokba oszlik, ha könny helyett tintát keres a hiány, a jövő sem bánt. Betűkben kivirágzik. Írás lett a csendem, menedékem, gyógyító kéz, ha már úgy fáj a lét, múlt és jövő közt lebegő részem, hol nem mardos már a szó „miért”. S ha egyszer a világ engem elfeled, lesz egy gondolat, mit tintával hagytam, talán egy szép vers megőrzi nevemet - egy lenyomat, hogy éltem és alkottam.