Szilveszter

Kint az ég darabokra szakad, színes zaj hull az utcákra, az idő ünnepli önmagát. Kint a sötétben nevetés fakad, nyomában poharak koccanása méri az év utolsó pillanatát. Bent tombol a felfordulás, a falon táncoló árnyékok, lelkem elcsendesül. Az idő két világ között áll az egyik már megkopott, a másik vár névtelenül. Ekkor csendül meg lelkemben szelíd hangon a kívánság. Nem gazdagságot kér, vagy, hogy legyen könnyű minden, csak jöjjön élhetőbb világ, hol minden ember elfér. Ahol a figyelem nem fogy el, csak jelen van csendesen kísérve lelkek árvaságát. Ahol szavakban kevesebb a teher, az ember nem más ellen, hanem másokkal együtt vívja harcát. Ezt súgja nekem fülembe az idő, míg szeretet költözik szívembe. Túl sok a kérés, mondjátok. Lenne még, de nyílik a pezsgő itt van az új év első perce sok boldogságot kívánok!