Szívcsengés

Csöndben lebeg egy apró hang, csengő dallama lassan csendül. Mint fénysugár a poros ablakban, átsuhan rajtam s szívemen megül. Nem hallja más, csak én magam, titok ez, mely lélegzetet visszatart. Félve bújik elő a mellkasomban, már késő, emlékeket felkavart. Árnyak, hiány, vágy és szavak, mind bennem zendül hangosan, s a szívem köré emelt sötét falak csengés erejétől mind leomlanak. Emlékszem: múlt év karácsonyán hópehely suhant le fáról vállamra, te rám nevettél boldogan s némán, mintha a téli csend is téged óvna. A gyöngéd pillanat belém simult, lágyan, mint ablakon a fény, akkor szólalt meg, majd elnémult az a halk, belső finom csengés. Advent ideje íme ismét elérkezett szívek várakozása csupa rejtély, csengőm dallamát már hallani vélem s várom szívemnek titkos rezgését.