Szívemben szivárvány

Azt hittem, a fehér szín egy a sok közül csupán. Nem sejtettem, mit mesél az idő halk alkonyán. Aztán néztem a telet, ősz hajszálak fényesét, ráncos kézen évek útját, csendes esték békéjét. Akkor értettem meg én, mit a szív rég súgni vágy: a fehér nem fedi el a világ ezer csodáját. Őrzi mind a színeket, mint a tiszta napsugár, mi szivárványt akkor fest, ha könnycsepp metszi át. Ahogy lassan múlnak el egymás mögött az évek, nem vetélkednek tovább a bennünk élő színek. Összeforrnak csendesen, mint a fény az ég alatt, egyetlen nagy ragyogással mind a fehérben felolvad. Az ember szíve rejtekében, miközben ő egyre fakul, az egykori emlékképek színe felragyog makacsul.