Talán...

Ha ma kitárulna egy titkos ajtó, nem kérdezném, vajon merre visz. Elég volna a fény meleg karja, mely küszöbére izzó aranyat hint. Talán mögötte az a táj ragyogna, hol minden elszalasztott szó megél, s a régi álom, por helyett az égben, mint csillagfényű madár, zenél. Talán a jövő hívna csillogó part felé, csábítón mohó kezével integetve, hamis hírnevet ígérne és gazdagságot, hol új álmot sző régi vágyak kertje. Lehet, mégsem lépnék át a fénybe, csak állnék némán az ajtó előtt, van, hogy a szív nem új utakra vágyik, csupán megkeresni a békés kikötőt.