Tavasz jön, várj!

Március estén fáradt sötét fény, az utcákon hallgat a hűvös csend, a magány árnya hosszúra nyúlik, szívedben fagyos az űr odabent. Visszhangzik, mint a hátra hagyott ház, hol az emlékek járnak nesztelen, majd az elhaló léptek nyomában régi nevetés éled hirtelen. De érezd, a szél hoz egy illatot, szebb holnapokat kínáló reményt, egy rügyben szunnyadó ígéretet, kora tavaszinál szebb színű fényt. A tavasz már úton van, várni kell, még pár cseppnyi néma álmodozás, ha behunyod szemed, hallhatod ott, a távolból érkező család hangját. Nem vagy egyedül, őrzik ők lépted, a gondolat átszeli az eget, s mire április gyengéden ébreszt, a hiányt is könnyebben viseled.