Tavaszra várva

Ülök az ablaknál, csendben figyelek, a tél még itt van, szinte didergek. A világ még alszik, dermedten, halkan, de szívemben már új hajnal dobban. Hó roppan még az ósdi kopott lépcsőn, régi dallam zsong féltőn-igézőn. Kopasz kerti fák még alszanak mélyen, de már mozdul a tavasz a fényben. Volt, hogy erős széllel versenyt futottam, rügyek illata ringott hajamban. Arcomon a napfény táncolt boldogan, kezem a kezéhez simult lágyan. Hová lett a hangja? Nem hallom léptét, mohó szél messze fújta emlékét. Kezének melegét szívembe lopta, Oly sok tavasz jött és múlt az óta. Ülök az ablaknál, dér fagyot lehel, jeges szívemnek napsugár felel. Meghallom, a világ újra hív élni, talán tudok még ismét remélni. Jön majd a szellő és felkapja álmom, szirmokat kerget szerte a tájon. Napfény ereje könnyeket felszárít, Megtört szíveket lassan melegít. Zord telek mély sebeit begyógyítod, ó természet, vágyom szép tavaszod!