Tél kezdetén

Lassan kifakul a város, szürkébe oldódik a fény, az est fáradt hűvös álmos, utcákról menekül a remény. Fények árnya sötétség, és fák ágai fagyott imák, sóhajtva oson a rideg szél, mint emlék mit szívünk vár. A nap még süt tétován, fénye reszket, mint a szó, a felhők gyűlnek szaporán, lehull végre az első puha hó. Fehérbe vonja a világot, minden szín egy újba vált, múltat vágyat s halk álmot, most fehér csend hordja már. Benne él a sárga s a kék, a nyár mosolya és őszi dal, a fehérben a szív csak remél, s eggyé olvad minden árnyalat.